Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...igazolja, hogy az e) vagy az f) pont szerinti kötelezettségét teljesítette, vagy hitelt érdemlő irattal igazolja, hogy az alvállalkozó vagy szakember nem jogosult az ajánlattevő által a b) pont szerint bejelentett összegre vagy annak egy részére – h) pont.Bármilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...igazolja, hogy az e) vagy az f) pont szerinti kötelezettségét teljesítette, vagy hitelt érdemlő irattal igazolja, hogy az alvállalkozó vagy szakember nem jogosult az ajánlattevő által a b) pont szerint bejelentett összegre, vagy annak egy részére.Esetünkben ugyanakkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...ha igazolja, hogy az említett pontok szerinti kötelezettségétteljesítette, vagy hitelt érdemlő irattal igazolja, hogy az alvállalkozó vagyszakember nem jogosult az ajánlattevő által a fenti, második pont szerintbejelentett összegre vagy annak egy részére;– részben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően

Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
Részlet a válaszából: […] ...tenni, hogy azáltala a teljesítésbe bevont alvállalkozók, illetve a velük munkaviszonybanvagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakemberek egyenként mekkoraösszegre jogosultak az ellenszolgáltatásból, egyidejűleg felhívja azalvállalkozókat és szakembereket,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Alvállalkozói kifizetések értelmezése

Kérdés: A Kbt. definiálja az alvállalkozó fogalmát, illetve hogy a beszerzés értékének 25 százalékát meghaladó alvállalkozó csak közös vállalkozás formájában adhat ajánlatot. A "közös vállalkozás" tagja is szerződést köt a konzorciumvezető céggel. Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben a konzorciumvezető céggel szerződést kötő másik konzorciumi tag a Kbt. 305. §-a szempontjából alvállalkozónak minősül, tehát az ő kifizetései is a többi alvállalkozó kifizetései szerint történnek?
Részlet a válaszából: […] ...tenni, hogy azáltala a teljesítésbe bevont alvállalkozók, illetve a velük munkaviszonybanvagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakemberek egyenként mekkoraösszegre jogosultak az ellenszolgáltatásból, egyidejűleg felhívja azalvállalkozókat és szakembereket,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Szubalvállalkozói kifizetések

Kérdés: A Kbt. jelenlegi, kifizetésre vonatkozó szabályai, az alvállalkozó által igénybe vett további alvállalkozókra, azaz szubalvállalkozókra is vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...(3) bekezdésénekkövetkező rendelkezései is:– az ajánlattevőként szerződő fél haladéktalanul kiegyenlítiaz alvállalkozók, illetve szakemberek számláit, illetőleg az Art. 36/A. § (3)bekezdése szerint azt (annak egy részét) visszatartja;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.