Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...alapján az ajánlatkérő – az érintett ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevének és címének (székhelyének, lakóhelyének), az eljárás tárgyának és azonosítójának, valamint a kizárás és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Kizárás cégkivonatban szereplő zár alá vételre utaló bejegyzés esetén

Kérdés: Fennáll-e kizáró ok abban az esetben, ha a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság cégkivonatán a jogi személlyel szemben alkalmazott büntetőjogi intézkedésre (zár alá vételre) utaló bejegyzés jelenik meg, amely abból ered, hogy a nyomozó hatóság biztosítási céllal elrendelte a jogi személy iratainak és másik gazdasági társaságban meglévő üzletrészének lefoglalását a korábbi vezető tisztségviselő ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban?
Részlet a válaszából: […] ...jogi személy közbeszerzési eljárásban ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet legyen.Mindazonáltal a büntetőeljárás során meghozott egyéb határozat (például biztosítási intézkedés tárgyában)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Versenyfelügyeleti határozattal kapcsolatos kizáró ok hatálya

Kérdés: Mikor áll be a Kbt. 62. § (1) bekezdésének n) pontjában szereplő kizáró ok hatálya? Amikor a Gazdasági Versenyhivatal dönt, vagy később, amikor a bíróság dönt? Továbbra is csak a bírsággal sújtott a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti jogszabálysértés alapján van helye a kizáró ok megállapításának? A bírságot azonnal be kell fizetni, de ha bíróság elé kerül az ügy, abban az esetben mikortól tartozik a kizáró okok hatálya alá az ajánlattevő?
Részlet a válaszából: […] ...tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások egyesülési jog alapján létrejött szervezetének, köztestületének, egyesülésének és más hasonló szervezetének (a továbbiakban együtt: vállalkozások társulása)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei

Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)
Részlet a válaszából: […] ...véglegessé vált, onnan számít a három év. Ezalatt az érintett gazdasági szereplő nem lehet sem ajánlattevő, sem kapacitást biztosító szervezet, sem alvállalkozó.A kérdésben jelzett módon kapacitást biztosító szervezetként kell az ajánlatkérőnek kizárnia az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

Többletadatok bekérése kizáró okok vonatkozásában külföldi ajánlattevő esetén

Kérdés: Az ESPD-ben lévő adatok mellett az ajánlatkérő külföldi jelentkező/ajánlattevő esetében bekérhet-e egyéb nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a Kbt.-ben meghatározott kizáró okok vonatkozásában a jelentkező/ajánlattevő letelepedése szerinti országban mi felel meg a kizáró ok igazolására (hatóság, közjegyző, bíróság stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...ismert az érintett országban, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.Bizonytalanság esetében tehát tisztázni kell az adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 10.

Kizáró ok alkalmazásának időpontja

Kérdés: Mikortól számít a Kbt. 62. § (1) bekezdésének q) pontja szerinti kizáró ok? Amikor az ajánlattevő aláírja az ajánlatot, amikor az ajánlattételi határidő lejár, amikor az ajánlatkérő ellenőriz a bírálat során, vagy amikor az összegezést megküldjük, esetleg a szerződést megkötjük? És ha esetleg később történik súlyos szerződésszegés, akkor meg is kell szüntetnem a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...elemezzük, mely értelemszerűen vonatkozik a részvételre jelentkezőre, továbbá következményekkel jár a kapacitást biztosító szervezetre vonatkozóan is.Amikor a nyilatkozattétel történik, akkor a kizáró oknak nem lehet fennállnia. Az eljárást megindító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

"Általános jellegű" nyilatkozat fogalmának értelmezése

Kérdés: Az ajánlatkérő kijelentette, hogy az ajánlattal kapcsolatban általános jellegű nyilatkozatot nem tud elfogadni. Egyrészt, nem értjük, mit ért e kitétel alatt? Másrészt, ha véleményünk szerint a mi nyilatkozatunk nem "általános", de az ajánlatkérő szerint igen, akkor hiánypótolható a nyilatkozat?
Részlet a válaszából: […] ...indul egy időszakban, akkor egy nyilatkozatban mind a tulajdonosi viszonyairól, mind a bevont alvállalkozók, kapacitást biztosító szervezetek kizáró ok hatálya alá nem tartozásáról képes nyilatkoztatni, eljárás megjelölése nélkül. A közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 11.

Kizáró ok előírása és a teljesítésre vonatkozó szabály eltérésének indoka

Kérdés: Mi a magyarázata annak, hogy ha a cégünkben 25 százalékot eléri egy olyan vállalkozás részesedése, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek, akkor az kizáró ok, viszont ha a mi vállalkozásunk tag egy olyan társaságban az előzőeket elérő mértékben, mely nem felel meg az előző jogszabályhelyben meghatározott feltételeknek, akkor részt vehetünk közbeszerzésben? (Tekintettel arra is, hogy az ilyen részesedésszerzés esetén a folyamatban lévő közbeszerzési szerződést az ajánlatkérőnek meg kel szüntetnie.)
Részlet a válaszából: […] ...több mint 25 százalékos tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében az (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételek fennállnak. Amennyiben a több mint 25...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 14.

Kizáró okok hiányát igazoló nyilatkozat vizsgálata

Kérdés: Azokban az esetekben, amelyekben a kizáró okok hiányát nyilatkozattal kell igazolni, milyen körben, indokkal vizsgálhatja az ajánlatkérő a nyilatkozat valóságtartalmát, illetve kell-e vizsgálnia azt?
Részlet a válaszából: […] ...f) pont fc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a 10. § szerint kell eljárnia. Ha az ajánlatkérő a Kbt. 123. §-a alapján önállóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 10.

Cégiratok csatolásának szükségessége

Kérdés: A folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásra vonatkozó adatokat – azaz azt, hogy mire irányul a változásbejegyzés iránti kérelem – a cégkivonat tartalmazza. Ehhez képest miért van szükség a változásbejegyzési kérelem és az elektronikus tértivevény csatolására?
Részlet a válaszából: […] ...kérelem elektronikusan rögzített, még be nem jegyzett adatai;– csoportosított céginformációként a gazdasági társaság vagy egyéb szervezet cégtulajdonosi (tagi, részvényesi) minősége, képviseleti jogosultsága, vagy természetes személy képviseleti jogosultsága...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 13.
1
2