Cégkivonat kiegészítése

Kérdés: Társaságunk, mint ajánlattevő, nyílt eljárás keretében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálatának közjegyző által kiadott és hitelesített cégkivonatot nyújtott be igazolásként. Az ajánlatkérő a következő hiánypótlást rendelte el: A Kbt. 60. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kizáró ok vonatkozásában kérünk cégbírósági kivonatot, amely tartalmazza, hogy "nincs cégbíróság által indított eljárás folyamatban". Az ajánlatkérőtől kért tájékoztatás szerint beadott igazolásunk elfogadható lenne az általa kért mondattal kiegészítve. Érvelésünket – miszerint az igazolások tartalma szabályozott, arról a kérelmező nem dönthet, tehát amennyiben a Kbt. megengedi az adott igazolási módot, akkor annak kötött formaiságát és tartalmát ajánlatkérő nem kérdőjelezheti meg – nem fogadta el. Véleménye szerint a cégbíróságtól beszerzett, a kért mondatot tartalmazó "plusz" igazolással az ellentmondás feloldható. A mi véleményünk viszont az, hogy így az ajánlatkérő különbséget tesz az egyes igazolások elfogadhatósága vonatkozásában. Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy jogszerű-e az ismertetett eljárás!
Részlet a válaszából: […] ...megítélésünk szerint, a cégbíróság nyilvántartásából kikell derülnie. Ezt támasztja alá a Közbeszerzések Tanácsának módosítotttájékoztatója is, amely 2007. február 23-án jelent meg (elérhető awww.kozbeszerzes.hu weblapon). A tájékoztató a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

Igazolások alakiságának eltérő értelmezése

Kérdés: Problémánkat az eltérő ajánlatkérői jogértelmezés miatt vetjük fel. Eredetben vagy közjegyző által hitelesített másolatban kell-e csatolni az ajánlattevőnek a következő okiratokat: mérnök-kamarai igazolás, végzettség igazolása, nyelvvizsga igazolása, mérlegek, hatósági, pénzintézeti igazolások, cégkivonat?
Részlet a válaszából: […] ...fentiekhez szükséges hozzátennünk, hogy az igazolásokalakisága vonatkozásában a Közbeszerzések Tanácsa több alkalommal is közzétetttájékoztatót, amelynek tartalmát korábbi számainkban olvasóinkkal ismertettük.A Tanács tájékoztatásait a közelmúltban módosította...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.

Társaságok "büntetlen előéletének" igazolása

Kérdés: Egy részvénytársaság hogyan szerezheti be a hatósági erkölcsi bizonyítványt és honnan [Kbt. 60. § (2) bekezdésének a) és c) pontjai]? A témában adott vezérigazgatói nyilatkozattal, amelyet a közjegyző hitelesít, kiváltható-e a hatósági erkölcsi bizonyítvány?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt.-beli szabályozás mellett a kérdést a Közbeszerzések Tanácsának tájékoztatója rendezi, amely a Közbeszerzési Értesítő 2004. augusztus 30-án megjelent 99. számában található. E szerint a gazdasági társaságok nem hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal, hanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 29.