Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...során a társulásnak gondossági kötelme van, felelősséget kell vállalnia tevékenységéért, de mint a kedvezményezettnek szolgáltató tanácsadó, felelősséget kell, hogy vállaljon azért a kárért, ami saját hibájából következett. Ha azonban rossz utasítást kap,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Beruházáslebonyolító szerepe

Kérdés: Mely eljárásban kell alkalmazni a beruházáslebonyolítót, és milyen szabályok vonatkoznak rá? Azonos feladatokat lát-e el a közbeszerzési tanácsadóval?
Részlet a válaszából: […] ...érdekében meghatározott egyéb feladatokellátása.A kérdés kapcsán utalunk arra, hogy a kormányrendelet szól alebonyolító és a tanácsadó közötti kapcsolatról is, amikor kimondja, hogy aberuházáslebonyolító feladatköre hivatalos közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Egyszerű közbeszerzési eljárás alkalmazása

Kérdés: Építési beruházásnál műszaki-ellenőrzési tevékenységi szolgáltatás tervezett értéke a nemzeti értékhatár alatti. Egyszerűsített eljárás szerint kell-e eljárni ilyen esetben? Mely esetekben nem kell alkalmazni az egyszerű közbeszerzésre vonatkozó eljárásokat nemzeti értékhatárok alatti értékű közbeszerzések esetén?
Részlet a válaszából: […] ...esetében, amely az ajánlatkérő alaptevékenysége ellátásához szükséges irodalmi (szakirodalmi, tudományos) mű létrehozására, tanácsadói vagy személyi tolmácsolási tevékenység végzésére irányul, ha az ajánlatkérő központi költségvetési szerv, továbbá ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 12.