Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] A probléma jellegzetes és tény, hogy amíg vita van a felek között, nem lesz fővállalkozói kifizetés az ajánlatkérő részéről az adott részteljesítés vonatkozásában. Ez az egyetlen eszköz az alvállalkozó kezében, amivel ő maga képes elérni a magasabb értékű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Alvállalkozó számlakiállítási jogosultsága

Kérdés: Az új Kbt. 135. § (3) bekezdésének c) és d) pontja kapcsán kérdezem, hogy a teljesítésbe bevont alvállalkozó (aki egyébként a nyertes ajánlattevővel áll szerződéses kapcsolatban) hogyan és mi alapján állíthat ki számlát az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...akár a köztartozásmentes adatbázisba történő bejelentkezéssel, vagy nullás adóigazolással.Mivel az ajánlatkérőnek szerződés és teljesítésigazolás hiányában kell kifizetnie az alvállalkozó számláját, erre várhatóan nem lesz hajlandó a Kbt. fenti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 13.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...aválasztott szerződéses konstrukció vagy a szerződéssel kapcsolatos más egyedikörülmények miatt az tényszerűen indokolt.Az új teljesítésigazolással kapcsolatos szabályok -hasonlóan a korábbi követelményekhez – a teljesítésigazolás kiadására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...(1)-(6)bekezdései vonatkoznak a következő tartalommal:– az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésénekelismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbbaz ajánlattevőként szerződő fél teljesítésétől, vagy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Alvállalkozók kifizetése

Kérdés: Az alvállalkozók teljesítéseire vonatkozó számlák kiegyenlítésének határidejét mely időponttól kell számítani (teljesítés, számla kelte, számla benyújtása)?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 305. §-ának (3) bekezdése tartalmazza a 2010.szeptember 15-én hatályba lépett új szabályokat az ajánlattevők ésalvállalkozóik kifizetése tekintetében.E szerint az ajánlatkérőként szerződő fél, illetőleg -európai uniós támogatások esetén szállítói kifizetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.