16 cikk rendezése:
1. cikk / 16 Alvállalkozói bevonás aránya
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő a szerződésben a beleegyezéséhez kötötte új alvállalkozó bejelentését a szerződés teljesítése során, úgy a bejelentés során figyelemmel kell lennünk arra, hogy bizonyos százalékos arányt ne érjen el az alvállalkozó bevonásának mértéke?
2. cikk / 16 Határozatlan időre kötött szerződés
Kérdés: Ajánlatkérőként meghatározott gépparkkal rendelkezünk. A géppark karbantartására közbeszerzési eljárásban kell szerződést kötnünk. Eddigi gyakorlatunk az volt, hogy kétéves időszakra szerződtünk. Most szeretnénk határozatlan időre szóló szerződést kötni. Mi ennek a feltétele?
3. cikk / 16 Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén
Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
4. cikk / 16 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
5. cikk / 16 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének aránya
Kérdés: Előírhatom-e az 50 százalékos szabály alkalmazása mellett, hogy azokra az ajánlattevő nem vehet igénybe kapacitást nyújtó szervezetet?
6. cikk / 16 Közbeszerzési kötelezettség önkormányzat tulajdonában álló telek ellenértékének nem pénzben történő megfizetése esetén
Kérdés: Helyi önkormányzat több építési telket magában foglaló területtel rendelkezik. Egy beruházó cég megkereste az önkormányzatot azzal a szándékkal, hogy a telkeket megvásárolná, és azokra lakóingatlanokat építene. A telkek ellenértékét azonban nem pénzben fizetné meg, hanem az önkormányzat tulajdonában maradó telekre az önkormányzat részére építene egy ingatlant, mely az önkormányzat tulajdonába kerülne, és azt szabadon használhatná. Ez a konstrukció a Kbt. hatálya alá tartozik-e?
7. cikk / 16 Eltérő értékhatárok figyelembevétele egy ajánlatkérő beszerzéseinél, tevékenysége függvényében
Kérdés: Előfordulhat-e, hogy ugyanazon szervezetnek más-más jellegű tevékenységeihez kapcsolódó beszerzései esetében más-más értékhatárokat kell figyelembe vennie?
Konkrétan: egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég sokrétű tevékenységet folytat. Például: a cég üzemelteti a helyi strandfürdőt, de feladatai közé tartozik a település autóbusz-közlekedésének üzemeltetése is. Az első esetben a klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárokat kell figyelembe vennie, a második esetben viszont – tekintettel arra, hogy a 2012. évi XLI. törvény 23. §-ának (1) bekezdése alapján ez utóbbit csak közszolgáltatási szerződés keretében lehet folytatni – a közszolgáltatókra vonatkozó értékhatárokat?
Konkrétan: egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég sokrétű tevékenységet folytat. Például: a cég üzemelteti a helyi strandfürdőt, de feladatai közé tartozik a település autóbusz-közlekedésének üzemeltetése is. Az első esetben a klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárokat kell figyelembe vennie, a második esetben viszont – tekintettel arra, hogy a 2012. évi XLI. törvény 23. §-ának (1) bekezdése alapján ez utóbbit csak közszolgáltatási szerződés keretében lehet folytatni – a közszolgáltatókra vonatkozó értékhatárokat?
8. cikk / 16 Régi Kbt. hatálya alatt kötött szerződések módosítása az új Kbt. rendelkezései szerint
Kérdés: A szerződésben a felek nem rendelkeztek a környezetvédelmi termékdíjról, de a megrendelt termékek egy része termékdíjköteles. A megrendelő – ajánlatkérő – azt mondja, hogy mivel a szerződés erre nem tartalmaz kifejezett rendelkezést, nem állíthatjuk be a számlába a termékdíj összegét. Márpedig a jogszabály szerint a termékdíjat a számlában szerepeltetni kell, és egyébként a szerződés e vonatkozásban tiltó rendelkezést sem tartalmaz. Jogos az ajánlatkérő elzárkózása? (A szerződésre még a 2011. évi CVIII. törvény vonatkozik.)
9. cikk / 16 Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája
Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
10. cikk / 16 Harmadik személy beruházása mint referencia
Kérdés: A Kbt. 67. § (2) bekezdés a)-c) pontjai szerint az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága építési beruházás esetén igazolható az előző, legfeljebb öt év legjelentősebb építési beruházásainak ismertetésével; a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával; az ajánlattevő, illetve vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével ... Fentiek alapján – véleményünk szerint – a 67. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott beruházások nem szükségszerűen az ajánlattevő saját beruházásai kell, hogy legyenek, azaz a rendelkezés alapján az ajánlattevő alkalmasságát nem saját, hanem harmadik személy beruházásával is igazolhatja, azaz nem saját beruházását is referálhatja, azokra referenciaként hivatkozhat. Jól gondoljuk?