18 cikk rendezése:
1. cikk / 18 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 18 Szerződésbontás megfelelő termék szállítására képtelen nyertes ajánlattevővel
Kérdés: Ha valaki nem megfelelő termékkel került kihirdetésre nyertesként – mi összegzésben a második legkedvezőbb érvényes ajánlatként szerepelünk –, és a nyertes nem tud megfelelő terméket szállítani a teljesítésnél, "kirakhatja-e" az ajánlatkérő a nyertest, akivel szerződést kötött, és ugyanazon "eljárás" keretei között köthet-e velünk szerződést?
3. cikk / 18 Árlejtés lefolytatása egy ajánlattevővel
Kérdés: Lefolytathatom-e az árlejtést, ha csak egy ajánlattevőm van? Nem akarok eredménytelen eljárást, de bízom abban, hogy az egyetlen ajánlattevőm az árlejtés során alacsonyabb árat fog ajánlani. Ellenkező esetben meghaladjuk a fedezetet. Szükségszerű-e az eredménytelenség megállapítása, amikor észszerű lenne lefolytatni az árlejtést ebben az esetben is?
4. cikk / 18 A felolvasólap tartalma
Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha a felolvasólapon nem szerepel külön a konzorcium összes szereplője, csak a konzorcium vezetője?
5. cikk / 18 Szerződéskötés részajánlattétel esetén
Kérdés: Részenként külön-külön szerződést kell kötni abban az esetben, ha az eljárás több rész beszerzésére irányul?
6. cikk / 18 Hibás felolvasólap kezelése
Kérdés: Az ajánlati ár kitöltésénél gépelési hiba történt: 14 981 0000 lett megadva, tehát egy 0-val több jelent meg, de az ár a számérték tagoltságából egyértelműen kitűnik. A helyes ár: 14 981 000 Ft. A bontási jegyzőkönyvben 149 810 000 Ft került rögzítésre. Az ár egy darab gép ára, a megadott részfeladat csak ezt az egy gépet tartalmazta. Máshol az ár nem szerepel, csak a felolvasólapon. Kérem véleményüket, hogyan lehet korrigálni, mit tehet az ajánlatkérő és az ajánlattevő?
7. cikk / 18 Felolvasólap hiánypótoltatásának terjedelme
Kérdés: Az ajánlat 2. oldalán csatolt felolvasólapon az ajánlattevő a teljes, egyösszegű bruttó ajánlati árat tüntette fel. Az ajánlatkérő a felolvasólapon a szerződés teljesítéséért felszámított nettó díjat kérte feltüntetni. Továbbá a felolvasólapon nem szerepel az aláírás pontos dátuma, csak az évszám és a hónap. Az ajánlatkérő kéri, hogy az ajánlattevő hiánypótlás keretében nyújtsa be a felolvasólapot úgy, hogy azon a szerződés teljesítéséért felszámított nettó díjat tünteti fel, valamint az aláírás dátumát év/hónap/nap pontossággal adja meg. A felolvasólap ilyen hiánypótlását megengedi a törvény?
8. cikk / 18 Ajánlattevő nyilatkozata az ajánlati részek sorrendisége vonatkozásában
Kérdés: Nyilatkozhat-e az ajánlattevő az ajánlattételt követően arról, hogy a későbbiekben milyen sorrendben vegye figyelembe az ajánlatkérő az ajánlatát az egyes részek vonatkozásában?
9. cikk / 18 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
10. cikk / 18 Részajánlattétel lehetőségének mellőzése közszolgáltatóknál
Kérdés: A közszolgáltatóknak nem kell indokolni a részajánlattétel lehetőségének mellőzését. Jelenti-e ez azt is, hogy vizsgálni sem kell? Vagy célszerű a fiókban tartani egy belső indoklást?