63 cikk rendezése:
1. cikk / 63 Végső ajánlattétel
Kérdés: Minden értékelési szempontra lehet ajánlatot tenni a második tárgyalás után, vagy csak arra, amire az ajánlatkérő megengedi?
2. cikk / 63 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 63 Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén
Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
4. cikk / 63 Ajánlat módosítása tárgyalásos eljárás során
Kérdés: Jól tudjuk/értelmezzük, hogy a tárgyalási szakaszban változtathatunk az ajánlati szakaszban megadott pontokon, mint az ár, szállítási határidő, garancia stb., és akár a műszaki megoldáson is? Ha igen, akkor ezt a tárgyalás előtt is megtehetjük, vagy csak a tárgyalás után?
5. cikk / 63 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
6. cikk / 63 Végső ajánlat helyettesíthetősége
Kérdés: Lehet-e a végső ajánlatot helyettesíteni? Azaz feltétlenül kötelező benyújtani azt?
7. cikk / 63 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
8. cikk / 63 Eljárási információk nyilvánossága
Kérdés: Hogyan lehetséges az, hogy az ajánlatkérő egyes esetekben nyilvánossá teszi az eljárással kapcsolatos információkat, más esetben pedig nem? (Ha például a 115. § szerinti az eljárás, akkor utóbbi esetben nem is jutok hozzá az információhoz.) Felkérhetjük-e az ajánlatkérőt arra, hogy tegye közzé a 115. § szerinti eljárás dokumentumait, hogy legalább lehetőségünk legyen tájékoztatni az érintett ajánlattevőt a szándékunkról, ha indulni szeretnénk?
9. cikk / 63 Ajánlatkérő jogorvoslati lehetősége eljárási, dokumentációs hiba esetén
Kérdés: Megtámadhatja-e saját eljárását az ajánlatkérő, ha már nem tudja módosítani az összegezést, de hibázott? Van-e erre tapasztalat, gyakori megoldás, melyet az ajánlatkérők alkalmazhatnak?
10. cikk / 63 Eljárási dokumentumok javítása
Kérdés: Az ajánlatkérő vélhetően módosította az eljárási dokumentumot, ami a mentés időpontjából nem derül ki, de összehasonlítva a korábban feltöltött anyagot, van benne eltérés. Nem sok, de néhány hiba ki van javítva, és már a nyilatkozatokban is helyesen szerepel néhány adat. Egyáltalán van lehetősége az ajánlatkérőnek ebben a formában javítani az eljárási dokumentumokat? Nem kellene szólnia legalább, hogy javított rajta? Hogyan tudom igazolni, hogy én látom az eltérést a korábbihoz képest?