93 cikk rendezése:
1. cikk / 93 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 93 Szakember igénybevétele
Kérdés: Egy 2 éves projektben tervezünk ajánlatot tenni, jelenleg viszont nincs olyan munkavállalónk, akivel meg tudnánk felelni az ajánlatkérő által előírt alkalmassági feltételnek. Ugyanakkor megtaláltuk a megfelelő végzettséggel, képzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert, de csak abban az esetben vennénk át a jelenlegi munkáltatójától, ha elnyerjük a szerződést. Hogyan jelöljük ezt a helyzetet az ajánlatunkban?
3. cikk / 93 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
4. cikk / 93 Átláthatósági nyilatkozat közös ajánlattevők esetében
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban közösen tettünk ajánlatot. Az ajánlatkérő a szerződéskötéshez minden konzorciumi tagra átláthatósági nyilatkozatot kér csatolni külön-külön aláírva. Miért nem teheti meg a konzorciumvezető az átláthatósági nyilatkozatot egyben, mindenki helyett?
5. cikk / 93 Címkére és címkézésre vonatkozó szabályok kezelése a közbeszerzésben
Kérdés: Szükséges-e, hogy az ajánlatkérő által a műszaki leírásban meghatározott ökocímke leírása és tartalmi követelményei a közbeszerzési dokumentumokban elérhetők legyenek minden gazdasági szereplő számára? (Véleményem szerint az nem reális, hogy mindent az ajánlatkérő magyarázzon el, amikor az információ elérhető nyilvánosan.)
6. cikk / 93 Válasz megtagadása elkésett, kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérelem esetén
Kérdés: Megtagadhatja-e az ajánlatkérő jogszerűen azon kérdések megválaszolását, amelyeket az ajánlattevő határidőn túl tett ugyan fel, de a megfelelő ajánlattételhez szükséges releváns információk megszerzésére vonatkoznak?
7. cikk / 93 Iratfeltöltési kötelezettség EKR-ben
Kérdés: Szükséges-e feltölteni a bírálati lapokat, becsült értéket megalapozó dokumentumokat az EKR-be?
8. cikk / 93 Kapacitásbiztosító teljesítésbe bevonásának feltételei fenntartott közbeszerzésnél
Kérdés: Alkalmassági feltétel igazolására megbízási szerződéssel vonnánk be magánszemélyt a teljesítésbe. Az eljárás védett szervezetek részére van fenntartva. A védett műhely státusz a megbízási szerződéssel kapacitásnyújtóként bevont magánszemélyre is vonatkozik? Vagy csak akkor vonatkozik rá is, ha például egyéni vállalkozó?
9. cikk / 93 DBR ajánlattételi szakasza a KEF portálon
Kérdés: Milyen módon zajlik a dinamikus beszerzési rendszer ajánlattételi szakasza a KEF portálon?
10. cikk / 93 Jogutódlás az ajánlattevő oldalán
Kérdés: Lehetséges-e a jogutódlás ajánlattevői oldalon az ajánlatkérő és az ajánlattevő (esetleg közös ajánlattevők) közötti keretmegállapodás esetében a szerződés megkötése előtt, vagy azt követően, a szerződéses jogviszony fennállása alatt? A jogutódlás milyen formái megengedettek, alkalmazható-e például a Ptk. 6:208. §-ában szabályozott szerződésátruházás?