13 cikk rendezése:
1. cikk / 13 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárást. Két kereskedőcég és gyártóként a mi cégünk is ajánlatot tett. Kétszer történt hiánypótlás, majd az egyik kereskedőcéget hirdette ki az ajánlatkérő nyertesnek. Mi rákérdeztünk erre, és előzetes vitarendezési kérelemben kértük az ajánlatkérőtől, hogy végezzen árvizsgálatot, illetve kérjen be árindokolást a nyertestől, hiszen az általunk gyártott terméket ajánlotta meg, viszont jóval a gyártói árunk alatt határozta meg az ajánlati árat. Az ajánlatkérő a vitarendezési kérelmet elutasította. Önök szerint jogszerű az ajánlatkérő eljárása?
2. cikk / 13 Versenykorlátozó előírás
Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
3. cikk / 13 Értesítés előzetes piaci konzultáció alkalmazásának kötelezettségéről
Kérdés: Az előzetes piaci konzultációval kapcsolatban kérdezem: minden arra kötelezett ajánlatkérő kap értesítést, vagy csak a kormány irányítása alatt állók?
4. cikk / 13 Hirdetmények karakterkorlátja
Kérdés: Mi a teendő, ha nem fér el a tartalom a hirdetményben karakterkorlát miatt?
5. cikk / 13 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
6. cikk / 13 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
7. cikk / 13 KÖFOP-projektekhez kapcsolódó közbeszerzési kötelezettség
Kérdés: A KÖFOP-projekteken belül uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban van-e olyan irányelv vagy magyar alkalmazás, amely a kedvezményezett számára minden projekten belül bizonyos mértékben közbeszerzési kötelezettséget ír elő (például a verseny biztosítása érdekében)? Ha a kedvezményezett maga képes a teljes munka elvégzésére, akkor vállalkozók foglalkoztatása nélkül saját munkavállalói által 100 százalékban elvégezheti a támogatáshoz kapcsolódó feladatokat?
8. cikk / 13 Iratbetekintés megtagadása
Kérdés: A Kbt. 80. §-ának figyelembevételével lehetséges-e megtagadni az ajánlattevő iratbetekintési kérelmét a versenytárs ajánlattevők Kbt. 69-70. §-a szerinti indoklásába, amennyiben ezeket egyébként az ajánlattevők nem nyilvánították üzleti titokká?
9. cikk / 13 Autóbusszal végzett menetrend szerinti szolgáltatás kiszervezése
Kérdés: Mivel a régi autóbusztörvény már nincs hatályban, a Kbt. kivételi köre már nem érvényesül az autóbusszal végzett menetrend szerinti szolgáltatás kiszervezésére?
10. cikk / 13 Kötelező tervpályázat tervezési szolgáltatás beszerzésekor
Kérdés: Egy építési beruházáshoz kapcsolódó kiviteli terveztetés, ha jól értelmezem, nemzeti eljárásrendben 25 millió forintig például hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, ezen összeg felett hirdetményes, uniós értékhatárnál pedig a 305/2011. kormányrendelet (6)–(7) bekezdésén kívül kötelezően tervpályázati eljárás lehet. Kötelező-e tervezési szolgáltatás esetében tervpályázati eljárást kiírni az új szabályok szerint?