39 cikk rendezése:
1. cikk / 39 Felelősségbiztosítás építési beruházásnál
Kérdés: Ajánlatkérőként olyan közbeszerzési eljárást szeretnénk indítani építési beruházás megvalósítására, amelyik nem feltételes. A módosult szabályok alapján az ajánlattevőnek szükséges felelősségbiztosítással rendelkeznie szerződéskötésre?
2. cikk / 39 Jóteljesítési biztosíték kikötésének lehetősége alvállalkozónál
Kérdés: A jogszabályoknak megfelelően helyesen járok-e el, ha építési beruházás nemzeti nyílt eljárás nyerteseként jóteljesítési biztosítékot kötök ki az alvállalkozómmal kötött szerződésemben, figyelemmel a 322/2015. Korm. rendelet, illetve a Kbt. szabályaira úgy, hogy az ajánlatkérő nem írta elő a közbeszerzési dokumentumokban a biztosítékot sem a nyertes ajánlattevő felé, sem alvállalkozója felé, és nem tiltotta meg az alvállalkozókkal kötött szerződésben történő alkalmazását sem?
3. cikk / 39 Szerződő felek közös ajánlattételnél
Kérdés: Ajánlattevőként konzorciumban indultunk, ahol a számlát cégünk állítja ki, az alvállalkozókat cégünk vonja be, de referencia miatt egy másik ajánlattevő is beszállt mellénk. Az ajánlatkérő azt kéri, hogy közös ajánlattevőként írjuk alá a szerződést, annak ellenére, hogy a cégünknek többletjogosultsága van az eljárásban, minden információt mi töltöttünk fel az EKR-be, ahová mi regisztráltuk a másik ajánlattevőt. Ez a forma, hogy közös ajánlattevőként is írjuk alá a szerződést, és nem csak az eljárás során vagyunk közösen, formailag helyes, jogszerű?
4. cikk / 39 Az ajánlatkérő kötöttsége a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz
Kérdés: Szerződésmódosítás esetén az ajánlatkérő később, egy esetleges jogorvoslati eljárás során kiegészítheti-e a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglalt jogszabályi és ténybeli indokokat újabbakkal, áttérhet-e más indokokra a szerződésmódosítás körében, avagy teljes egészében kötve van a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz? Hivatkozhat-e az ajánlatkérő a szerződésmódosítás okaként arra, hogy a szerződés megkötésére a tervezettnél későbbi időpontban került sor?
5. cikk / 39 Kapacitást biztosító bevonása mérleg szerinti eredmény igazolására
Kérdés: Bevonható-e kapacitást biztosító, amennyiben nem árbevételt, hanem mérleg szerinti eredményt kell igazolni?
6. cikk / 39 Megfelelés árbevételi követelménynek, alvállalkozó bevonása részajánlattételnél
Kérdés: Az ajánlatkérő minden egyes részre előírt egy beszerzés tárgya szerinti árbevételt. Mi több részben is szeretnénk indulni, ellenben, ha több részben indulnánk, az árbevételünk már nem lenne elegendő.
–Össze kell-e adni az egyes részek árbevételi követelményét?
–Erre tudunk-e bevonni alvállalkozót, ha nincs meg a megfelelő mennyiség?
–Össze kell-e adni az egyes részek árbevételi követelményét?
–Erre tudunk-e bevonni alvállalkozót, ha nincs meg a megfelelő mennyiség?
7. cikk / 39 Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
8. cikk / 39 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
9. cikk / 39 Valótlan adatrögzítés a regisztráció során
Kérdés: Hamis adatszolgáltatásnak minősül-e, ha az ajánlattevő kkv-nak vallja magát az eljárás során, pedig biztosan nem az? Mivel az eljárásban ezt le kell nyilatkoznia, mindez nyomon követhető, és akár jogorvoslati eljárás is kezdeményezhető?
10. cikk / 39 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)