6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
2. cikk / 6 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
3. cikk / 6 Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája
Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
4. cikk / 6 Kötelező részajánlattétel
Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
5. cikk / 6 Hiánypótlás határideje
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattevőket nagy terjedelmű hatósági/pénzintézeti ügyintézést igénylő hiánypótlásra hívta fel. A felhívás dátumát követő (pénteki) nap 12 órájáig kellett a hiányt pótolni a felhívás szerint, ami fizikailag (is) lehetetlen volt. Lehet-e ilyen rövid határidővel hiánypótlási felhívást kiadni? Ha nem, mit tegyünk? És mit tehet az ajánlatkérő, ha az ő hibájából adódott a késedelem?
6. cikk / 6 Mérlegelési jogkörben meghatározott érvényességi követelmények megtámadhatósága
Kérdés: Az ajánlatkérő mérlegelési jogkörében meghatározott egyéb érvényességi követelmények esetében tehet-e kifogást (megtámadhatja-e azokat) az ajánlattevő? Ha igen, milyen határidővel és milyen fórum előtt?