22 cikk rendezése:
11. cikk / 22 Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről
Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
12. cikk / 22 Nem nevesített alvállalkozó cseréje
Kérdés: A nem nevesített alvállalkozó cserélhető a szerződés teljesítésének időtartama alatt? Ha igen, akkor be kell jelentenem?
13. cikk / 22 Alvállalkozó cseréje 2012-ben
Kérdés: Cserélhetek-e alvállalkozót az új Kbt. alapján?
14. cikk / 22 Kapcsolt vállalkozások többszörös megjelenése egy eljárásban
Kérdés: Többszörös megjelenésnek tekinthető-e és tiltott-e a kapcsolt vállalkozások külön-külön ajánlattevőként való pályázása egyazon közbeszerzési eljárásban?
15. cikk / 22 Közbeszerzési díj felszámolásának jogszerűsége kiszállási költségre
Kérdés: Intézményünk a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által kötött keretmegállapodás alapján javíttatja fénymásoló gépeit. Szeretnénk tudni, hogy jogos-e a javítás alkalmával a kiszállási költségre is a 2 százalékos közbeszerzési díj felszámolása?
16. cikk / 22 Kizáró okok építési beruházás tárgyú, egyszerű eljárásban
Kérdés: Építési beruházás tárgyú közbeszerzés esetén, egyszerű eljárásban milyen kizáró okok jelölhetők meg az ajánlattevőkkel szemben?
17. cikk / 22 Kizáró okok meghatározhatósága
Kérdés: Közbeszerzési kiírásnál a kizáró okok vizsgálatához kötődik a kérdésünk. Vannak-e kötelezően kiírandó kizáró okok, vagy ezeket opcionálisan a kiíró szervezet határozza meg? Mit lehet tenni, ha a pályázó valamely kizáró ok alá esik (vagy annak alvállalkozója)?
18. cikk / 22 Minősített ajánlattevőktől megkövetelhető okiratok, igazolások
Kérdés: A minősített ajánlattevői igazolás meghatározott iratokat tartalmaz, kérhet-e 30, 60, 90 napnál nem régebbi nyilatkozatokat, igazolásokat ajánlatkérő? Ha igen, mi értelme van a "minősítettségnek"?
19. cikk / 22 Kizáró okok építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházások esetében milyen kizáró okokat határoznak meg a jogszabályok, elsősorban a Kbt.?
20. cikk / 22 Igazolások teljesítése egyszerű eljárásban
Kérdés: Egyszerű eljárás keretében az adóhatósági (VPOP) igazolást milyen formában lehet teljesíteni? A Kbt. 20. §-a szerint az igazolást eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolatban kell benyújtani. Kérhet-e a kiíró "sima" másolatot? [Az ajánlattevők túl szigorú (drága) feltételnek tartják az egyszerű eljárásban az eredeti adó/VPOP igazolás megkövetelését.]