35 cikk rendezése:
1. cikk / 35 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
2. cikk / 35 Ajánlati ár módosítása fedezetcsökkentés miatt, szerződés megkötését követően
Kérdés: Pályázat benyújtását megelőzően önkormányzatunknál feltételes közbeszerzési eljárást folytattunk le, a Kbt. 122/A. § alkalmazása mellett építési beruházást végző kivitelező kiválasztására. Az eljárás eredményes volt, a nyertes ajánlattevővel megkötöttük a feltételes vállalkozási szerződést, melynek hatálybalépési feltétele a benyújtandó pályázat pozitív elbírálása volt. A pályázat bírálati szakaszában a pályázati felhíváson olyan mértékű módosítást eszközöltek a kiírók, mely jelentős mértékben lecsökkentette az önkormányzat szerződés teljesítésére szánt fedezetét (tervek szerint kizárólag a pályázatból finanszírozta volna az önkormányzat a megrendelt munkákat, mely pályázat időközben pozitív elbírálásban részesült). Tekintettel arra, hogy a pályázat megvalósítására biztosított idő szűkös, amennyiben lehetséges, nem szeretnénk új közbeszerzési eljárást lebonyolítani. Lehetséges-e a kivitelezési szerződésben az ajánlati ár módosítása, csökkentése a fenti tényezők miatt, amennyiben e feltételek a szerződést kötő másik fél, kivitelező számára is megfelelőek?
3. cikk / 35 Tervezői összeférhetetlenség, szerzői jogok sérelme
Kérdés: Kivitelezési projektek pályázata során gyakran képezi a vállalkozó feladatát a projekt kiviteli terveinek elkészítése is, oly módon, hogy a pályázathoz a már meglévő engedélyezési terveket bocsátja rendelkezésre az ajánlatkérő. Amennyiben a műszaki szakmai alkalmassághoz feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen megfelelő gyakorlattal bíró tervezővel, aki más szervezet kapacitásaira támaszkodva kerül bevonásra az alkalmassághoz, összeférhetetlennek minősül-e a pályázathoz rendelkezésre bocsátott engedélyezési terveket készítő tervező bevonása? Ha igen, és csak más tervező vonható be, mint alkalmasságot igazoló szervezet – és mivel a törvény értelmében a bevonás módjáról nyilatkozni kell, célszerűen egyúttal alvállalkozóként is megjelölésre kerül –, nem sérti ez az eredeti tervező szerzői jogait?
4. cikk / 35 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
5. cikk / 35 Kötbérmérték megtámadása
Kérdés: A szerződéstervezetben az ajánlatkérő irreálisan magas kötbérmértéket határozott meg, és nem vette figyelembe az arra vonatkozó korrekciós kérelmünket. Mit lehet ilyenkor tenni? Induljunk a tenderen, ha nyerünk, kössük meg a szerződést, és utána támadjuk meg a kötbérmértéket a bíróságon? Előzetesen támadhatjuk valahol?
6. cikk / 35 Kötbérmérték saját eljárásrendben lefolytatott közbeszerzéseknél
Kérdés: Nem értem, miért 5 százalék a kötbér a saját eljárásrendről szóló útmutatóban, amikor az lehet több is? Inkább félreinformál, mint segít. Mi az álláspontjuk ebben a kérdésben?
7. cikk / 35 Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén
Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
8. cikk / 35 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
9. cikk / 35 Egyoldalú bírálati szempont alkalmazása
Kérdés: Az a tapasztalatunk, hogy az utóbbi időszakban a bírálati szempont szinte kizárólag a legalacsonyabb ellenszolgáltatást jelenti. Ez azonban sok esetben ellátási nehézségeket, nem megfelelő színvonalú szolgáltatást eredményez. Mit lehet ez ellen a gyakorlat ellen tenni? Van-e olyan KT-állásfoglalás, amely szabályozza ezt a kérdést?
10. cikk / 35 Közbeszerzések központi lebonyolítása
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzések központi lebonyolítása?