38 cikk rendezése:
31. cikk / 38 Eljárásfajták a Kbt. módosítását követően
Kérdés: Úgy hallottuk, hogy a Kbt. módosítása eredményeként teljesen más eljárásfajták lesznek, mint korábban. Melyek ezek, illetve mi a változás lényege, és az mikortól érvényes?
32. cikk / 38 Jogsértés tájékoztatás függvényében
Kérdés: Az NFÜ az alábbi tájékoztatást adta számunkra, mellyel nem tudunk mit kezdeni, mivel beszerzési tárgyunk olyan bonyolultságú, hogy fel sem merül nyílt eljárás lebonyolítása, mindenféleképpen tárgyalásos eljárást célszerű indítanunk. Ezek szerint ezzel törvényt sértünk? "2. A közbeszerzési eljárások esetében kiemelt elvárás, hogy a projektgazdák alapesetben a közbeszerzés nyílt eljárásos formáját alkalmazzák. Bár a hazai közbeszerzési törvény szerint megfelelő feltételek esetén tárgyalásos eljárás is alkalmazható, a közelmúltban lefolytatott európai uniós ellenőrzések tapasztalata az, hogy a tárgyalásos eljárással élő kedvezményezettek ellenőrzésének időigénye és a kilátásba helyezett szabálytalansági eljárások száma jelentősen nő. A tárgyalásos eljárás tehát kiemelkedő kockázatot jelent mind a kedvezményezett, mind a tagország számára. A nyílt eljárással lefolytatott közbeszerzések időigénye nem hosszabb a tárgyalásos eljárásnál, ugyanakkor előnye a széles körű verseny, átláthatóság, az esélyegyenlőség elvének fokozott érvényesítése. Mindezek alapján a kedvezményezettek számára ezúton szeretném megfogalmazni azt az elvárást, hogy általános gyakorlatként nyílt eljárást alkalmazzanak. Tájékoztatom Önöket arról, hogy a fentiek okán jogszabály-módosítást is kezdeményeztem, annak érdekében, hogy tekintettel a visszafizetési kockázatra, mindazon kedvezményezettek, akik a közbeszerzési törvényben meghatározott tárgyalásos eljárást kívánnak lefolytatni, 100 százalékos biztosítékot legyenek kötelesek nyújtani, amelytől csak külön engedély birtokában lehet eltérni."
33. cikk / 38 Elektronikus árlejtés alkalmazása építési beruházás esetében
Kérdés: Lehet-e elektronikus árlejtést alkalmazni építési beruházás esetében? Nem tudok róla, hogy a törvény tiltaná.
34. cikk / 38 Ajánlat módosítása az ajánlati kötöttség lejárta előtt
Kérdés: Az ajánlati kötöttség lejárta előtt lehet-e módosítani az ajánlatot, és ha lehet, akkor milyen módon? Ha nem lehet, akkor ezt a lehetőséget a Kbt. mely rendelkezése zárja ki?
35. cikk / 38 Érvénytelenség megállapíthatósága pénzügyi-gazdasági alkalmatlanság miatt
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő az utolsó két lezárt üzleti év csatolását kéri az ajánlattevőktől, s ennek az ajánlattevő azért nem tud megfelelni, mert csupán egy éve működik, ez esetben érvénytelenné nyilvánítható-e az ajánlata pénzügyi gazdasági alkalmatlanság miatt?
36. cikk / 38 Kizáró okok építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházások esetében milyen kizáró okokat határoznak meg a jogszabályok, elsősorban a Kbt.?
37. cikk / 38 Építési koncesszió sajátosságai
Kérdés: Építési koncesszióként meghirdetett közbeszerzésben az ajánlattételkor mire kell különösen figyelni, milyen speciális szabályok vannak az építési koncesszióval kapcsolatban?
38. cikk / 38 Ajánlattételi határidők az új Kbt.-ben
Kérdés: Hogyan határozza meg az egyes eljárásokban az új Kbt. az ajánlattételi határidőket?