28 cikk rendezése:
1. cikk / 28 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 28 Több szakértő bemutatása egy ajánlatban
Kérdés: Lehet-e, érdemes-e egy ajánlatban egy bizonyos alkalmassági követelmény, valamint ahhoz kapcsolódó értékelési szempont igazolására (alkalmassági követelmény: minimum 36 hó tapasztalat, értékelési szempont: + 0-24 hó tapasztalat) több szakértőt bemutatni? Vagyis: ha egy fő szakértőt kérnek, az ő többlettapasztalatát kérik a felolvasólapon beírni, és arról is nyilatkozni kell, hogy ki az a szakértő, akit az értékelési szempont igazolására kívánunk bemutatni? Van-e értelme több ugyanezen alkalmassági követelménynek és értékelési szempontnak megfelelő szakértőt bemutatni az ajánlatban (természetesen nem a felolvasólapon, hanem csak az önéletrajz, végzettséget igazoló dokumentum, rendelkezésre állási nyilatkozat becsatolásával) azzal a céllal, hogy ha a megnevezett szakértő tapasztalatát valamely okból nem fogadná el az ajánlatkérő, akkor lenne másik/többi opció is helyette?
3. cikk / 28 Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában
Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
4. cikk / 28 Kartellkizáró ok bizonyítása az ajánlatok nagymértékű tartalmi azonossága esetén
Kérdés: Hogyan kell bizonyítani a kartellkizáró okot abban az esetben, ha a beérkezett ajánlatok olyan mértékben azonosak, hogy az felveti az összejátszás gyanúját?
5. cikk / 28 Felhívás módosításáról szóló értesítés elkésettsége
Kérdés: Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő a felhívás módosításáról későn értesíti a gazdasági szereplőket, mivel a hirdetmény módosításának hiánypótoltatása elhúzódott?
6. cikk / 28 Hiánypótlási szabályok értelmezése
Kérdés: Amikor az ajánlatkérő olyan hiánypótlást bocsát ki, melyet jogszabály nem tesz lehetővé – mert például olyan elem pótlására szólítja fel az ajánlattevőt, amit az valójában nem hiánypótoltathat –, mire lehet hivatkozni? Hazai jogesetekre? (Az irányelvben alig van szó hiánypótlásról.)
7. cikk / 28 Alkalmassági szempont előírása
Kérdés: A felhívásban az ajánlatkérő csak az egyik árbevételi követelményt, azaz a teljes árbevételi követelményt írja elő, miközben igazolásnál mindkettőt, azaz a közbeszerzés tárgya szerinti árbevételt és a teljes árbevételt is kéri. Mi ilyenkor a teendő? Ebben az esetben mi az erősebb, az előírás vagy az igazolás a hirdetményben?
8. cikk / 28 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
9. cikk / 28 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
10. cikk / 28 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?