67 cikk rendezése:
1. cikk / 67 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárást. Két kereskedőcég és gyártóként a mi cégünk is ajánlatot tett. Kétszer történt hiánypótlás, majd az egyik kereskedőcéget hirdette ki az ajánlatkérő nyertesnek. Mi rákérdeztünk erre, és előzetes vitarendezési kérelemben kértük az ajánlatkérőtől, hogy végezzen árvizsgálatot, illetve kérjen be árindokolást a nyertestől, hiszen az általunk gyártott terméket ajánlotta meg, viszont jóval a gyártói árunk alatt határozta meg az ajánlati árat. Az ajánlatkérő a vitarendezési kérelmet elutasította. Önök szerint jogszerű az ajánlatkérő eljárása?
2. cikk / 67 Ajánlati ár módosítása fedezetcsökkentés miatt, szerződés megkötését követően
Kérdés: Pályázat benyújtását megelőzően önkormányzatunknál feltételes közbeszerzési eljárást folytattunk le, a Kbt. 122/A. § alkalmazása mellett építési beruházást végző kivitelező kiválasztására. Az eljárás eredményes volt, a nyertes ajánlattevővel megkötöttük a feltételes vállalkozási szerződést, melynek hatálybalépési feltétele a benyújtandó pályázat pozitív elbírálása volt. A pályázat bírálati szakaszában a pályázati felhíváson olyan mértékű módosítást eszközöltek a kiírók, mely jelentős mértékben lecsökkentette az önkormányzat szerződés teljesítésére szánt fedezetét (tervek szerint kizárólag a pályázatból finanszírozta volna az önkormányzat a megrendelt munkákat, mely pályázat időközben pozitív elbírálásban részesült). Tekintettel arra, hogy a pályázat megvalósítására biztosított idő szűkös, amennyiben lehetséges, nem szeretnénk új közbeszerzési eljárást lebonyolítani. Lehetséges-e a kivitelezési szerződésben az ajánlati ár módosítása, csökkentése a fenti tényezők miatt, amennyiben e feltételek a szerződést kötő másik fél, kivitelező számára is megfelelőek?
3. cikk / 67 Eredménytelenné nyilvánítás ajánlati ár mértéke alapján
Kérdés: Építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást indítottunk ajánlatkérőként a Kbt. 122/A. §-ában előírtak szerint (a becsült érték 148 000 000 HUF). A nyertes kiválasztásánál az összességben legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontját alkalmaztuk: vállalási ár (súlyszám: 65); garancia időtartama (súlyszám: 35)/min. 36 hónap, a 120 hónapnál magasabb értékekre is a maximális pontszám kerül kiosztásra/adható pontszám részszempontonként: 1-100; bírálati módszer: lineáris arányosítás. A beérkezett ajánlatok közül kettő nettó 150 M Ft alatti árat tartalmaz, de az összességében legelőnyösebb ajánlatban szereplő ellenszolgáltatás minimális mértékben meghaladja ezt az értékhatárt. A Kbt. rendelkezései alapján a szerződés jogszerűen az összességében legelőnyösebb ajánlatot adóval nem köthető meg, de megköthető-e a második helyezettel, vagy az egész eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani? Utóbbi esetben milyen indoklással?
4. cikk / 67 Ajánlati kötöttség feloldása elektronikus árlejtésnél
Kérdés: Ha az eljárásban az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontot alkalmazzák, azaz több részszempont van, olyan részszempontok, amelyek kellő pontossággal meghatározhatók (ár, teljesítés időtartama, kötbér mértéke százalékban), lehetséges-e, hogy csak az árra legyen árlejtés? Vagy ebben az esetben mindegyik részszempontra biztosítani kell az árlejtést?
5. cikk / 67 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
6. cikk / 67 Végső ajánlat tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Összességében legkedvezőbb ajánlat elbírálásakor a bírálati szempontok között három szempont az ellenszolgáltatásra vonatkozik (kiépítés, üzemeltetés jótállás alatt és után). A Kbt. 128. §-ának (4) bekezdése szerint a tárgyalás során végső ajánlatként az ajánlattevő az ajánlatkérő részére kedvezőbb ajánlatot adhat. Ez az ellenszolgáltatás vonatkozásában az ellenszolgáltatásra vonatkozó részszempontonként értendő, vagy az ellenszolgáltatásnak összességében kell kedvezőbbnek lenni az ajánlatban szereplőnél? (Ráadásul a tárgyaláson a műszaki tartalmat is pontosítani kell, így az eredeti ajánlat és a végső ajánlat nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkozik.)
7. cikk / 67 Igények az ajánlatkérő nemfizetése esetén
Kérdés: Ha az ajánlatkérő nem fizeti ki a számlát, mit tehetünk? Automatikusan benyújtható inkasszó a számlája terhére? Vagy pereljük be? És ha ebből kárunk van, azt érvényesíthetjük?
8. cikk / 67 Elektronikus árlejtés több szakaszban
Kérdés: Lehetőség van-e arra, hogy az ajánlatkérő több szakaszban bonyolítsa le az elektronikus árlejtést?
9. cikk / 67 Árak megadása az ajánlatban változó jelleggel
Kérdés: A Kbt. alapján van-e lehetőség arra, hogy az árakat nem fixen, hanem változó jelleggel adja meg az ajánlattevő?
10. cikk / 67 Építési beruházások rendeleti szabályozásával kapcsolatos problémák
Kérdés: Kérdéseink az építési beruházások közbeszerzésekkel kapcsolatos részletes szabályairól szóló 162/2004. Korm. rendelettel kapcsolatosak, a következők szerint: a) A Korm. rendelet 8/A. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti követelmény esetében mi fogadható el hitelt érdemlő igazolásnak? Elfogadható-e például igazolásnak az ajánlattevő saját nyilatkozata arról, hogy az előírt összeg likvid formában rendelkezésére áll? b) A Korm. rendelet 8/A. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti követelmény a Kbt. 66. § (1) bekezdésének a) vagy d) pontja alapján írható elő? c) A Korm. rendelet 8/A. § (1) bekezdésének b) pontjával kapcsolatos kérdésünk, hogy ezen követelmény előírása mellett más, a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja szerinti követelmény is előírható? d) A Korm. rendelet 8/A. § (2) bekezdés a) pontja szerinti követelmény esetében valamennyi, a teljesítéshez szükséges munkagépet, berendezést elő kell írni? A munkagépnek, illetve a berendezésnek van-e jogszabályi definíciója? A talicska például annak minősül? e) A Korm. rendelet 8/A. § (2) bekezdés b) pontja szerinti követelmény esetében milyen jogszerű képzettségi-végzettségi előírást támaszthat az ajánlatkérő a vezető tisztségviselővel szemben, tekintettel arra, hogy egyetlen jogszabály sem ír elő ilyen követelményt, így az ajánlatkérő bármit ír elő, az túlzott követelménynek minősülhet?