28 cikk rendezése:
1. cikk / 28 Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén
Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
2. cikk / 28 Szerződésmódosítás lehetősége konzorciumi változások esetén
Kérdés: A régi Kbt. hatálya alatt megkötött közbeszerzési szerződés módosítására lehetőség van-e abban az esetben, ha a konzorciumi partnerek személyében olyan változás áll elő, hogy az egyik konzorciumi partner átvállalja a másik konzorciumi partner teljesítési arányát, ezzel a jövőben egyedüli félként látja el a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatást? Új konzorciumi partner tehát nem lép be a szerződésbe, de jogutódlásról sem beszélhetünk. Módosíthatják-e a felek a konzorciumi megállapodást úgy, hogy az egyik fél teljesítésre képtelenné válása esetén a másik fél lép be helyette, tekintettel az egyetemleges felelősségre? Mi a teendő abban az esetben, ha mindezek az új Kbt. hatálya alatt kötött szerződés esetén következnek be?
3. cikk / 28 Alkalmassági feltétel előírása a szerződéskötés időpontjára
Kérdés: Előírható-e a dokumentációban egy alkalmassági feltétel úgy, hogy annak az ajánlat benyújtásának időpontjában még nem kell megfelelni, de az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződéskötés időpontjában az előírt alkalmassági feltételnek megfelel majd?
4. cikk / 28 Gyártói tanúsítvány szerepe a közbeszerzésben
Kérdés: Lehet-e gyártói tanúsítvány alkalmassági követelmény? Mindez az adott termékre vonatkozik, nem a gyártóra. Ha pedig lehet alkalmassági követelmény, akkor be kell-e vonnom az eljárásba mint alvállalkozót, vagy kell-e definiálnom erőforrást nyújtó szervezetként a tanúsítvány kiállítóját?
5. cikk / 28 Bérbeadó státusza a hatályos Kbt.-ben
Kérdés: A szerződést bérelt gépekkel fogjuk teljesíteni. Az ajánlathoz elegendő a gépek felsorolása, vagy a bérleti szerződést is csatolni kell? A bérbeadó a Kbt. utóbbi módosítását követően milyen státuszban szerepel az eljárásban?
6. cikk / 28 Erőforrás igénybevehetősége
Kérdés: A legutóbbi módosítás szerint a teljesítés mely részére lehet igénybe venni erőforrást? Mennyiben változott az erőforrás meghatározása a korábbi szabályozáshoz képest?
7. cikk / 28 Erőforrással kapcsolatos igazolások
Kérdés: Hogyan változtak a törvénymódosítás után az erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettségek a kizáró okok és az alkalmasság vonatkozásában?
8. cikk / 28 Erőforrással igazolható körülmények
Kérdés: Az új szabályok szerint mit tudok igazolni erőforrás-szervezet igénybevételével?
9. cikk / 28 Alkalmasság igazolása erőforrással
Kérdés: Erőforrásként be lehet-e vonni olyan vállalatot, ahonnan eszközt bérlünk, és ezt fel is használjuk a megvalósítás során? Mi a helyzet, ha az alkalmassághoz szükséges szakembereket is így igazoljuk, illetve ők végzik a szakipari munkákat? (Például munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazottai.) Ebben az esetben erőforrás vagy alvállalkozó?
10. cikk / 28 Alkalmassági feltételek ellentmondásossága
Kérdés: A 162/2004-es Korm. rendelet a műszaki-szakmai alkalmasság körében speciálisan előírja a teljesítésben részt vevő szakemberekről készült statisztikai létszám bemutatását, ehhez képest a Kbt. alkalmassági feltételei az elméleti időszakra vonatkoznak, semmiképpen sem a közbeszerzési eljárás eredményeként megvalósuló teljesítésre. Mi erről a véleményük? Ebben az esetben a magasabb rendű jogszabály (Kbt.) vagy a speciális jogszabály (kormányrendelet) alkalmazása a legmegfelelőbb?