25 cikk rendezése:
1. cikk / 25 Szerződéstervezet feltöltése részvételi szakaszban
Kérdés: Amennyiben a szerződéstervezetet csak akkor teszi fel az ajánlatkérő, amikor megjelenik a korrigendum, abban az esetben nem tudunk kérdezni a szerződésről. Majd azt kéri az ajánlatkérő, hogy az első ajánlattételig Word formátumban, a javaslatainkkal ellátva töltsük fel az EKR-be meglátásainkat. Rendben van ez így?
2. cikk / 25 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 25 DBR ajánlattételi szakasza a KEF portálon
Kérdés: Milyen módon zajlik a dinamikus beszerzési rendszer ajánlattételi szakasza a KEF portálon?
4. cikk / 25 Kapacitások ajánlatkérő általi "leoszthatósága"
Kérdés: Közbeszerzési szempontból helytálló-e, hogy az ajánlatkérő akkor jár el helyesen, ha a szerződéskötés feltételeként minden egyes munkarészre részletes erőforrástervet kér be, továbbá igazoltatja a szakemberek rendelkezésre állását, majd ezek alapján dönt úgy, hogy egyes munkákra/ajánlati részekre az erőforrás igazolásának hiányában a második legjobb ajánlati árat tevő ajánlatadóval köt szerződést?
5. cikk / 25 Ajánlati felhívás tartalma dinamikus beszerzési rendszerben
Kérdés: A DBR során a részvételi jelentkezések elbírálását követően honnan tudja az ajánlattevő, hogy milyen fórumon folytatódik tovább az eljárás? Az ajánlati felhívásnak tartalmaznia kell ezt az információt?
6. cikk / 25 Alkalmassági követelmény módosítása
Kérdés: Miért jelent problémát az, ha az ajánlatkérő az alkalmasságot "lazítja", az alkalmassági követelményeket módosítja? (A Hatóság 89/2021. határozatához kapcsolódik a kérdésünk.)
7. cikk / 25 Többes megjelenés tilalma elektronikus katalógusban
Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás tárgyait elektronikus katalógusba foglalja, egy ajánlattevő megjelenhet-e az elektronikus katalógus különböző sorain egy másik ajánlattevő alvállalkozójaként, vagy ez a Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti együttes megjelenés tilalmába ütközik?
8. cikk / 25 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
9. cikk / 25 Eltérés a nemzeti rezsim szabályaitól saját eljárásrendben
Kérdés: Saját eljárásrendben milyen módon lehet eltérni a nemzeti rezsim szabályaitól?
10. cikk / 25 Becsült érték és alkalmazandó jogszabály versenyújranyitásnál
Kérdés: A központi közbeszerzésekkel kapcsolatos 320/2015. kormányrendelet szerint a nettó 8 millió forint alatti versenyújranyitással vagy írásbeli konzultációval megvalósuló beszerzések tekintetében fontos változás, hogy már előzetes engedélykérés nélkül is lefolytatható az eljárás, az érintett szervezet azonban negyedévente adatszolgáltatást köteles teljesíteni az ilyen típusú beszerzésekről. Ilyen esetben mit kell becsült érték alatt érteni? Az egész év során beszerzendő termékek nettó árát kell egybeszámítani, vagy csak az adott eljárásban (versenyújranyitás) beszerzendő áruk értékét? További kérdésem, hogy a versenyújranyitásoknál az új Kbt. szerint kell az eljárást lefolytatni, vagy a keretszerződésben meghatározottak szerint?