26 cikk rendezése:
1. cikk / 26 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 26 Ajánlati felhívás tartalma dinamikus beszerzési rendszerben
Kérdés: A DBR során a részvételi jelentkezések elbírálását követően honnan tudja az ajánlattevő, hogy milyen fórumon folytatódik tovább az eljárás? Az ajánlati felhívásnak tartalmaznia kell ezt az információt?
3. cikk / 26 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
4. cikk / 26 Megfelelés az ajánlattételi felhívásnak közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Van egy ajánlati felhívás, mely fenntartott szerződésekre vonatkozik az alábbiak alapján: III.1.5. Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk körében "A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja". Elegendő-e, ha közös ajánlattevőként indulnánk egy olyan céggel, aki megfelel a fentieknek? Vagy mindkettőnknek külön-külön is meg kell felelnünk a kiírásnak?
5. cikk / 26 Konzorciumi megállapodás pótlása
Kérdés: Hiánypótlás keretében pótlólag beadhatjuk-e a konzorciumi megállapodást?
6. cikk / 26 Felhívás és dokumentáció tartalmának eltérése
Kérdés: Mi a teendő, ha az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció tartalma egymástól eltér? Ez orvosolható, vagy új eljárást kell kiírni?
7. cikk / 26 Hiánypótlás korlátozása a felhívásban
Kérdés: Megteheti-e az ajánlatkérő, hogy a hiánypótlás körét korlátozza az ajánlati felhívásban?
8. cikk / 26 Árajánlat hiányainak pótlása
Kérdés: Hiánypótoltatható-e a hiányos árajánlat?
9. cikk / 26 Előírás ajánlati biztosíték teljesítésére
Kérdés: Az ajánlatkérő nem határozta meg a felhívásban, hogy az ajánlati biztosíték előírására milyen formában teljesíthetjük. Ez így jogszerű?
10. cikk / 26 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?