58 cikk rendezése:
1. cikk / 58 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
2. cikk / 58 Teljesítésbe be nem vont kapacitást nyújtó/alvállalkozó polgári jogi igénye
Kérdés: Milyen polgári jogi igény illeti meg a kapacitást nyújtót/alvállalkozót, ha bevonására utóbb mégsem kerül sor?
3. cikk / 58 Jogutódlás az ajánlattevő oldalán
Kérdés: Lehetséges-e a jogutódlás ajánlattevői oldalon az ajánlatkérő és az ajánlattevő (esetleg közös ajánlattevők) közötti keretmegállapodás esetében a szerződés megkötése előtt, vagy azt követően, a szerződéses jogviszony fennállása alatt? A jogutódlás milyen formái megengedettek, alkalmazható-e például a Ptk. 6:208. §-ában szabályozott szerződésátruházás?
4. cikk / 58 Számlabefogadás konzorciumi partnerek közötti vita esetén
Kérdés: A közbeszerzés hatálya alá tartozó építőipari vállalkozási szerződésben foglalt munkákat közös ajánlattevő vállalkozók elvégezték. A megrendelő kiállította a végteljesítési igazolást. A felek az ajánlattételi eljárásban csatolt együttműködési megállapodásuk szerint 80%-20% arányban jogosultak a vállalkozói díjra. A végszámlát ezen arányszám szerint kibocsátotta az egyik ajánlattevő vállalkozó. A másik ajánlattevő (a konzorciumvezető) vállalkozó nyilatkozott a megrendelő felé, hogy a felek között a teljesítés arányának mértékében elszámolási vita van, ezért kéri a megrendelőt, hogy küldje vissza a másik ajánlattevő vállalkozó számláját. A számlát kiállító vállalkozó arra hivatkozik, hogy a felek eltérő megállapodása hiányában a hivatkozott együttműködési megállapodás van hatályban. A megrendelőnek nincs köze a felek esetleges elszámolási vitájához, a fenti megállapodás alapján kell befogadni a számlákat. Ebben az esetben mi a jogszerű eljárás a megrendelő részéről?
5. cikk / 58 Konzorciumi ajánlatkérők felelőssége
Kérdés: Ha konzorciumi ajánlatkérők indítanak közbeszerzési eljárást, majd a teljesítés során kiderül, hogy a megrendelés a keretmegállapodásból jogszerűtlen volt, akkor mindhárom ajánlatkérőt éri a retorzió, vagy csak azt, aki/amely jogszerűtlenül megrendelt? Érvényesül-e ebben az esetben az egyetemleges felelősség?
6. cikk / 58 Hirdetményi információk csökkenése
Kérdés: A 2020-ban hatályba lépő módosítás indokolása azt írja, hogy kevesebb információt kell adni a hirdetményben, de én nem találom, hogy ez miből következik. Például olyan hasznos dolgokat, mint a FAKSZ lajstromszáma, kell-e közölnöm továbbra is?
7. cikk / 58 Alvállalkozás közös ajánlattevők között
Kérdés: Közös ajánlattevők nyertessége esetén van-e lehetőség arra, hogy a szerződéskötést követően, annak teljesítése során egymással alvállalkozási szerződést kössenek, és egymás alvállalkozói legyenek?
8. cikk / 58 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
9. cikk / 58 Szakértő cseréje, jogviszonyok változása mellett
Kérdés: Egy már megkötött keretmegállapodásban fel van tüntetve azon szakértők listája, akikkel az ajánlattevő megfelelt az ajánlati követelményeknek, és akiknek a teljesítésben részt kell venniük. Ezek a szakértők az ajánlattevő munkavállalói. Van-e arra lehetőség, hogy a teljesítés során a listán szereplő szakértőt lecserélje, de nem munkavállalóra, hanem egy alvállalkozóra, aki így egyben kapacitást nyújtó alvállalkozó is lesz? Van-e arra lehetőség, hogy ha a felsorolt szakértők közül az egyik átszerződik egy, az ajánlatban nevesített alvállalkozóhoz? Így a szakértő ugyanaz maradna, viszont az alvállalkozó ezáltal kapacitást nyújtó szervezetté válna?
10. cikk / 58 Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei
Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)