55 cikk rendezése:
1. cikk / 55 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárást. Két kereskedőcég és gyártóként a mi cégünk is ajánlatot tett. Kétszer történt hiánypótlás, majd az egyik kereskedőcéget hirdette ki az ajánlatkérő nyertesnek. Mi rákérdeztünk erre, és előzetes vitarendezési kérelemben kértük az ajánlatkérőtől, hogy végezzen árvizsgálatot, illetve kérjen be árindokolást a nyertestől, hiszen az általunk gyártott terméket ajánlotta meg, viszont jóval a gyártói árunk alatt határozta meg az ajánlati árat. Az ajánlatkérő a vitarendezési kérelmet elutasította. Önök szerint jogszerű az ajánlatkérő eljárása?
2. cikk / 55 Előzetes vitarendezési kérelem megválaszolása
Kérdés: Egy árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárásunkban iratbetekintést követően előzetes vitarendezési kérelmet nyújtottak be, mert a kérelmező véleménye szerint a nyertes és a második helyezett ajánlattevő a műszaki leírásnak nem megfelelő szakmai ajánlatot nyújtott be. Ajánlatkérőként megvizsgáltuk a kérelmet, és végül az első helyezett ajánlattevőnek hiánypótlást küldtünk, a második helyezett ajánlattevőre vonatkozó megállapításokat viszont nem tartottuk megalapozottnak. Véleményük szerint hogyan kell a válaszadási határidőt számítani ebben az esetben?
3. cikk / 55 Színlelt ajánlattétel
Kérdés: Mennyiben tilos az ajánlattevőnek egy egyszerű hiánypótlás során hibát véteni? Mennyiben minősül mindez színlelt ajánlattételnek?
4. cikk / 55 Az ajánlattevő jogai iratbetekintés visszautasítása esetén
Kérdés: Vitathatom-e az iratbetekintés visszautasítását, hiszen valójában egy jogomtól fosztott meg az ajánlatkérő? Amikor újabb iratot kér be az ajánlatkérő már a szerződéses szakaszban, de még nincs aláírva, akkor ezt milyen módon tudom megtekinteni, ha az iratbetekintési határidő már lejárt, de érkezett közben új irat az ajánlatkérőhöz?
5. cikk / 55 Hamis adatszolgáltatással kapcsolatos jelentési kötelezettség alkalmasság nem megfelelő igazolása miatt
Kérdés: Amennyiben egy ajánlattevő nem igazolja megfelelően az alkalmasságát, az ajánlatkérőnek kötelessége lejelentenie hamis adatszolgáltatás miatt?
6. cikk / 55 Felhívás alkalmasság igazolására hamis adatszolgáltatás fennállásának kizárása érdekében érvénytelen ajánlat esetén
Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 2020. június 17-i számában a 4518. szám alatt megjelent kérdésre adott válasz értelmezhető úgy, hogy amennyiben a hiánypótlás során az ajánlattevő benyújtja az alkalmasságot igazoló dokumentumokat, de azok hiányosak, nem egyértelműek, abban az esetben hiánypótlásra, felvilágosításnyújtásra kell felhívni az ajánlattevőt akkor is, ha ajánlata egyébként – például az említett 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján – érvénytelen, annak érdekében, hogy egyértelműen kizárjuk az esetleges hamis adatszolgáltatás fennállását?
7. cikk / 55 Hamis adatszolgáltatás későn benyújtott ajánlat kontextusában
Kérdés: Ha késve nyújtom be az ajánlatot, figyelembe lehet-e venni úgy, hogy ennek ellenére igazoltam az alkalmasságomat, csak későn?
8. cikk / 55 Jogorvoslat az ajánlatkérő kezdeményezésére
Kérdés: A D. 194/2020. ügyben az ajánlatkérő fordul a jogorvoslati fórumhoz azzal, hogy nem hívott fel mást igazolásra. Ebben az esetben indokolt ez?
9. cikk / 55 Hiánypótlás során történt elírás jogkövetkezménye
Kérdés: Van-e jelentősége annak, hogy azért, mert a hiánypótlás során elírom a műszaki paramétereket az ajánlatban foglaltakhoz képest, a többi hiánypótlást sem veszi figyelembe az ajánlatkérő, és úgy írja mindezt az összegzésbe, mintha semmilyen hiánypótlást nem nyújtottam volna be? Lehet-e ennek hamis adatszolgáltatás a következménye?
10. cikk / 55 Hiánypótlás elrendelése igazoláshiány esetén
Kérdés: El kell-e rendelni a hiánypótlást, ha a Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése szerint minimális igazolást nyújtott be az ajánlattevő?