38 cikk rendezése:
31. cikk / 38 Jogsértés "észlelésének" időpontja
Kérdés: Ha egy közreműködő szervezet egyik szűrőjén átcsúszik egy jogsértés, de később a szervezeten belül valaki észleli, akkor ez az időpont számít az észlelésnek?
32. cikk / 38 Eljárás keretösszeg "kimerítetlensége" esetén
Kérdés: 2006. év november-decemberében hét olyan tenderen vettünk részt – eredményesen –, ahol keretösszeget adtak meg szerződéses összegként azzal, hogy ą40 százalék lehet attól a (felhasználási) eltérés. A közbeszerzés értéke (a keretösszeg) 30 és 50 M Ft összeg között mozgott. Volt olyan kiírás, amelyben szerepelt az a kitétel is, miszerint az ajánlatkérő nem köteles a keretösszeg kimerítésére. A határozott idejű szerződések március-áprilisban lejártak, a "kimerített" összeg átlagosan 1 M Ft volt. Jogszerű-e az ismertetett eljárás, és hová fordulhat ebben az esetben az ajánlattevő – hiszen a végeredmény ismeretében feltehetően el sem indult volna a pályázaton? Az eljárás megfelel a közbeszerzés céljának, alapelveinek?
33. cikk / 38 Dokumentáció ellenértékének visszatéríthetősége szerződés azonnali felmondása esetén
Kérdés: Egy dokumentációban az alábbi hivatkozásra leltünk: "Amennyiben a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet alapján a kiemelt termékek tárgyában megköti a keretszerződést vagy keretmegállapodást, Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen szerződés 2. részteljesítésre vonatkozó részét azonnali hatállyal felmondja. Ajánlatkérő központi költségvetési szerv, így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik, és a keretszerződés hatálybalépésével kezdődően alkalmazási kötelezettsége van." Ez így jogszerű-e? Mit lehet tenni, hogy a dokumentáció árát visszakapjuk?
34. cikk / 38 Igazolásfajták kiváltása minősített ajánlattevői igazolással
Kérdés: A minősített ajánlattevői igazolás elfogadható-e abban az esetben, ha az ajánlatkérő például 30 napnál nem régebbi bankigazolás, cégkivonat benyújtását kéri? Milyen igazolásokat lehet pótolni a minősített ajánlattevői igazolással? Az igazolás pótolja-e a mérleg benyújtását, előfordulhat ugyanis, hogy az ajánlatkérő mutatószámokat szeretne a mérlegből nyerni?
35. cikk / 38 Alkalmassági feltételek Kbt.-ben meghatározottnál szigorúbb megállapításának vizsgálata
Kérdés: Hogyan tudom megállapítani, hogy a Kbt. 13. §-ának (4) bekezdésénél szigorúbban határoztam meg az alkalmassági feltételeket?
36. cikk / 38 Tanács tájékoztatása a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről
Kérdés: Élelmezési anyagok beszerzésére lefolytatott közbeszerzési eljárás egyik nyertesével a szerződést – annak lejárta előtt – közös megegyezéssel kívánjuk felmondani. Milyen formában, nyomtatványon kell a szerződés felmondásával (nem teljesítéssel) kapcsolatos tájékoztatást megküldeni a Közbeszerzési Tanácsnak?
37. cikk / 38 Tájékoztató részteljesítésről egy évnél hosszabb tartamú szerződés esetén
Kérdés: A Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése szerint az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell a szerződés részteljesítéséről tájékoztatót készíteni. Ez alatt naptári évet kell e érteni, illetve összesítve kell e elkészíteni a tájékoztatót?
38. cikk / 38 Építési koncesszió sajátosságai
Kérdés: Építési koncesszióként meghirdetett közbeszerzésben az ajánlattételkor mire kell különösen figyelni, milyen speciális szabályok vannak az építési koncesszióval kapcsolatban?