44 cikk rendezése:
1. cikk / 44 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
2. cikk / 44 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 44 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
4. cikk / 44 Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén
Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
5. cikk / 44 Ajánlat kiegészítése az ajánlattevő által szükségesnek tartott adattartalommal
Kérdés: Kiegészíthető-e az ajánlat az általunk szükségesnek tartott adattartalommal? Benyújthatjuk-e a kiegészítést külön dokumentumban? Hogyan kezeli ezt a kiegészítést az ajánlatkérő?
6. cikk / 44 Ajánlat kiegészítése hiánypótlási eljárásban
Kérdés: Jogszerűen jár-e el az az ajánlattevő, aki 5 oldal ajánlati dokumentációt bead azzal, hogy majd hiánypótlás során kiegészíti ajánlatát, illetve a hiánypótlási eljárásban egészíti ki azt?
7. cikk / 44 Dokumentációs hiba orvoslása ajánlattétel után
Kérdés: Mit tehetek, ha a dokumentációban szereplő szerződésben benne maradt, hogy a meghiúsulási kötbér és teljesítési biztosíték is kötelező? Időközben ajánlattétel történt, és az egyik ajánlattevő figyelmeztetett a hibára. Hogyan tudom orvosolni ezt az eljárásban?
8. cikk / 44 Alvállalkozó "cseréje"
Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
9. cikk / 44 Kötelező biztosíték közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Kötelező-e biztosítékot kikötni közbeszerzési eljárásban?
10. cikk / 44 Ajánlat második példányában elhelyezett hiánypótlás
Kérdés: Egy ajánlattevőnk az ajánlatában erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg egy céget. Ráadásul egy példányban nyújtotta be az ajánlatát. A hiánypótlásban kértük, hogy egy másolati példányt is csatoljon, meg a hiányokat. Ajánlattevő a másolati példányban helyezte el a hiánypótlásban rögzítetteket, tehát az eredetileg beadott ajánlat nem egyezik a másolati példánnyal, azaz módosított rajta. A legjelentősebb módosítás, hogy a másolati példányban és a hiánypótlás során csatolt iratok között is már alvállalkozóként jelöli meg azt a szervezetet, amit az eredeti ajánlatban erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg. Ilyenkor mi a teendő?