49 cikk rendezése:
1. cikk / 49 Fedezetelvonás
Kérdés: Az ajánlatkérő szolgáltatásbeszerzésre írt ki nyílt közbeszerzési eljárást. Az ajánlatok felbontását követően – a bírálati cselekményeket mellőzve – az írásbeli összegezés megküldésével közölte az ajánlattevőkkel, hogy a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozva eredménytelennek minősíti az eljárást. Előzetes vitarendezésben rákérdeztünk az indokra. Azt a választ kaptuk, hogy forrásátcsoportosítás történt az ajánlatkérő belső körülményei miatt, így a szerződés megkötésére már nem lenne képes megfelelő anyagi fedezet hiányában. Jogsértő-e az ajánlatkérő döntése?
2. cikk / 49 GVH-bejelentési kötelezettség
Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
3. cikk / 49 EVK elleni EVK
Kérdés: Egy építési beruházásra kiírt tenderen indultunk. Az eredmény ellen előzetes vitarendezési kérelmet nyújtottunk be, amit az ajánlatkérő nem fogadott el. Szerintünk az ajánlatkérő nem válaszolt minden észrevételünkre, ezért jogsértőnek tartjuk a hiányos ajánlatkérői választ. Hogyan lehet egyáltalán előzetes vitarendezési kérelmet benyújtani azért, mert egy előzetes vitarendezési kérelemre adott ajánlatkérői válasz hiányos?
4. cikk / 49 Indikatív ár bizonytalansága
Kérdés: Indikatív ajánlatkérés során a gazdasági szereplők sok esetben jelzik számunkra, hogy az általuk megadott indikatív árak csak bizonyos euró/forint árfolyamszintig és bizonyos ideig tarthatóak. Ilyen esetben az ajánlatkérő hogyan tudja betartani a becsültérték-felmérés szabályait?
5. cikk / 49 Nem független, azonos tulajdonosi körrel rendelkező ajánlattevők kizárása
Kérdés: Kizárhatom-e az eljárásból azokat az ajánlattevőket, akik/amelyek szerintem nem függetlenek, ha a választható kizáró okot előírtam?
6. cikk / 49 Közzétételi kötelezettség keretmegállapodásos eljárásban
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy amennyiben az ajánlatkérő beszerzési igényét központi beszerző szervezet által kötött keretmegállapodásból közvetlen megrendeléssel; írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel; versenyújranyitás lefolytatását követő szerződéskötéssel valósítja meg, úgy az ajánlatkérő köteles az EKR-ben közzétenni a Kbt. 43. § (1) bekezdése szerinti adatokat, dokumentumokat, így például a közvetlen megrendelést és annak visszaigazolását, továbbá köteles az eljárás adatait, esetleges dokumentumait az EKR-ben rögzíteni? Amennyiben igen, például utazásszervezésnél minden egyes utazás megrendelését külön "eljárásnak" és szerződésnek kell tekinteni, és külön-külön rögzíteni az EKR-ben eljárásként, valamint szerződésként?
7. cikk / 49 Költségvetés feltöltésének kötelezettsége
Kérdés: Az ajánlatban nem elérhető a költségvetés, pontosabban a szerződés részeként nem találom, így nem tudom megállapítani, mit ajánlott az ajánlattevő. Megteheti az ajánlatkérő, hogy a költségvetést nem tölti fel a szerződés részeként?
8. cikk / 49 EEKD III. rész (Kizáró okok) "C" szakaszán belül a "Csődegyezség hitelezőkkel" pont igazolása
Kérdés: Hogyan kell kitölteni az EEKD III. rész (Kizáró okok) "C" szakaszán belül a "Csődegyezség hitelezőkkel" pontot?
9. cikk / 49 Árindokolás szempontjai
Kérdés: Milyen szabályok érvényesülnek az ajánlattevő árindoklásával kapcsolatban, mire kell ügyelni, ha az ajánlatkérőtől ilyen tartalmú indokláskérés érkezik? Milyen módon kell az árat indokolni abban az esetben, ha a rendkívül kedvező ajánlat hátterében gyártótól kapott ún. bevezető ár áll?
10. cikk / 49 Kiegészítő tájékoztatást megelőzően benyújtott, utólag nem módosított ajánlat kezelése
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban kiegészítő tájékoztatásra került sor, melynek során az ajánlatkérő új árazatlan költségvetést készített és küldött meg az ajánlattevőknek. Az egyik ajánlattevő még ez előtt a kiegészítő tájékoztatás előtt benyújtotta ajánlatát, azt a kiegészítő tájékoztatást követően sem vonta vissza, nem módosította, így még a korábbi költségvetést árazta és nyújtotta be. Az ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének megfelelően jár-e el, ha a hiánypótlás keretében a költségvetés kijavítására szólítja fel az ajánlattevőt?