113 cikk rendezése:
21. cikk / 113 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
22. cikk / 113 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
23. cikk / 113 Meghatalmazás kezelése közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Hogyan jár el helyesen az ajánlattevő a meghatalmazással kapcsolatban? Papíralapon kap egy meghatalmazást a cégvezetőtől, melyet két tanúval aláírnak, és csatolja mellé a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírási címpéldányát, és ezt csatolja az iratanyaghoz, vagy a meghatalmazást mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott elektronikus aláírással aláírja, és csak ezt a meghatalmazást csatolja az eljárás iratanyagához? Melyik megoldással van kevesebb probléma az EKR-eljárás során, illetve melyik forma szabályos a jogszabály szerint?
24. cikk / 113 Opciógyakorlás minősítése
Kérdés: A Kbt. 141. § (4) bekezdésének a) pontja szerint minden esetben szerződésmódosításnak minősül-e a szerződésben rögzített opcionális mennyiség/keretösszeg lehívása? Az opció gyakorlásának valamennyi feltétele, mennyisége/összege a szerződésben rögzítésre került. Tekintettel arra, hogy az említett rendelkezés módosításról, illetve módosulásról is szól, további kérdésünk, hogy az opció gyakorlása módosításnak vagy módosulásnak minősül?
25. cikk / 113 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező összeférhetetlensége automatikusan következik a 322/2015. kormányrendeletből?
26. cikk / 113 Referenciaérték előírhatóságának tilalma
Kérdés: Miért nem írhatja elő a referencia értékét az ajánlatkérő?
27. cikk / 113 Szerződésmódosítás kormányrendelet változása miatt
Kérdés: A 322/2015. Korm. rendelet 32/A. §-a módosult, illetve új 32/B. § lépett hatályba. Szükséges-e a meglévő szerződéseket módosítani, illetve mi az újdonság a régi szabályokhoz képest?
28. cikk / 113 Öntisztázás hamis adatszolgáltatás esetén
Kérdés: Hogyan lehet hamis adatszolgáltatás esetén öntisztázni, amikor a jogsértés megtörtént, ráadásul épp a közbeszerzési eljárásban? Van annak relevanciája, hogy valamely gazdasági szereplő megígéri, hogy soha többé nem tesz ilyet? Egyáltalán vizsgálja a DB ilyenkor az eredeti ügyet?
29. cikk / 113 Ajánlati ár aránytalanul alacsonynak minősítése
Kérdés: Az ajánlatkérő az eljárási dokumentumban előírta, hogy amennyiben a becsült értéktől több mint 30 százalékban eltér az ajánlati ár, akkor azt aránytalanul alacsonynak minősíti. Van ehhez joga az ajánlatkérőnek?
30. cikk / 113 Megállapodás szakértő közreműködéséről
Kérdés: Megállapodhat-e (ún. előszerződéses okiratban) az ajánlattevő és a vele az ajánlat benyújtásának időpontjában munkaviszonyban még nem lévő, a 321/2015. kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti, alkalmasságot igazoló szakértő egybehangzóan úgy, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egymással munkaszerződést fognak kötni? Ilyen okirat birtokában mentesül-e a szakértő az erőforrást biztosító szervezetre vonatkozó előírások (leginkább a saját EEKD-dokumentum benyújtása) teljesítése alól?