12 cikk rendezése:
1. cikk / 12 Alvállalkozói bevonás aránya
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő a szerződésben a beleegyezéséhez kötötte új alvállalkozó bejelentését a szerződés teljesítése során, úgy a bejelentés során figyelemmel kell lennünk arra, hogy bizonyos százalékos arányt ne érjen el az alvállalkozó bevonásának mértéke?
2. cikk / 12 Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya
Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
3. cikk / 12 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
4. cikk / 12 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
5. cikk / 12 Gépbérlet minősítése és bejelentése a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A közbeszerzési szerződés teljesítéséhez az ajánlattevő gépbérlet címen köt szerződéseket vállalkozókkal. A munkagépeket vezetővel bocsátja rendelkezésre a bérbeadó. A munkagépekbe az üzemanyagot az ajánlattevő vásárolja meg. Ilyen esetben ez a gépbérlet alvállalkozásnak vagy kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének minősül? Ezt az igénybevételt be kell jelentenem?
6. cikk / 12 Alvállalkozó bejelentése az ajánlat szerint nem alvállalkozásban teljesítendő feladatra
Kérdés: Ha az ajánlatkérő az ajánlatban kéri a Kbt. 66. §-ának (6) bekezdése szerinti ajánlattevői nyilatkozat becsatolását, akkor a teljesítés során az ajánlattevő a 138. § (3) bekezdés értelmében bejelenthet-e olyan új alvállalkozót, akinek/amelynek teljesítése olyan részre vonatkozik, amely az ajánlatban alvállalkozó által teljesítendő részként – Kbt. 66. § (6) bekezdés a) pont – nem került megjelölésre?
7. cikk / 12 Alvállalkozó bejelentése kétszakaszos eljárás ajánlattételi szakaszában
Kérdés: Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában úgy nyilatkoztunk, hogy nem vonunk be alvállalkozót a teljesítéshez. Az ajánlatételi szakaszban ennek ellenére bejelenthetjük, hogy igénybe veszünk alvállalkozót?
8. cikk / 12 Alvállalkozó bevonásának korlátozhatósága
Kérdés: Korlátozható-e az alvállalkozó bevonása, ha kapacitást biztosító szervezetet nem vesz igénybe az alvállalkozó? Amennyiben igen, ez a korlátozás feloldható-e a teljesítés során például új alvállalkozó bevonásával?
9. cikk / 12 Konzorciumi tag felelőssége az új Kbt. alapján
Kérdés: Egy másik ajánlattevővel indultunk egy közbeszerzési eljárásban. A konzorciumi szerződésben vállaltuk az egyetemleges felelősséget az ajánlatkérő felé. Ha a konzorciumi partnerünk hibás teljesítése, illetve szerződésszegése miatt felmondja a szerződést az ajánlatkérő, mennyiben érint ez minket a további közbeszerzési eljárásokban való részvétel szempontjából? A jogviszonyra még a korábbi Kbt. vonatkozik. Az új szabály milyen rendelkezést tartalmaz erre az esetre?
10. cikk / 12 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?