19 cikk rendezése:
1. cikk / 19 Jogszabályok változása DBR hatálya alatt
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a DBR felállítására irányuló eljárást megindító hirdetmény feladáskor hatályos Kbt. – ill. valamennyi vonatkozó jogszabály – az irányadó a rendszer felállítását követően annak működése alatt indított egyes közbeszerzések tekintetében? Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy a DBR-ben történő egyes közbeszerzések során a jogfolytonosság hogyan biztosítható a szerződés teljesítésére vonatkozó más egyéb jogszabályok kapcsán?
2. cikk / 19 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
3. cikk / 19 Alvállalkozók bevonása
Kérdés: Ajánlattevőként szeretnénk ajánlatot benyújtani egy önkormányzati tenderen. Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg a szerződés teljesítésében közreműködő, tervezett alvállalkozóinkat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján. Tárgyalunk a potenciális alvállalkozókkal, de még nem tudjuk megadni név szerint, kiket is vonunk be, mert ez a tárgyalásaink eredményétől függ. Elegendő lehet az érvényes ajánlattételhez, ha csak a 10% feletti alvállalkozóinkat jelöljük meg?
4. cikk / 19 Szakember igénybevétele
Kérdés: Egy 2 éves projektben tervezünk ajánlatot tenni, jelenleg viszont nincs olyan munkavállalónk, akivel meg tudnánk felelni az ajánlatkérő által előírt alkalmassági feltételnek. Ugyanakkor megtaláltuk a megfelelő végzettséggel, képzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert, de csak abban az esetben vennénk át a jelenlegi munkáltatójától, ha elnyerjük a szerződést. Hogyan jelöljük ezt a helyzetet az ajánlatunkban?
5. cikk / 19 Iratfeltöltési kötelezettség EKR-ben
Kérdés: Szükséges-e feltölteni a bírálati lapokat, becsült értéket megalapozó dokumentumokat az EKR-be?
6. cikk / 19 Információkérés előzetes piaci konzultáció keretében
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében az ajánlatkérő kiosztott egy dokumentumot, melyre várja a visszajelzésünket. Nem világos számomra, hogy ez része-e az eljárásnak?
7. cikk / 19 Ajánlati felhívás tartalma dinamikus beszerzési rendszerben
Kérdés: A DBR során a részvételi jelentkezések elbírálását követően honnan tudja az ajánlattevő, hogy milyen fórumon folytatódik tovább az eljárás? Az ajánlati felhívásnak tartalmaznia kell ezt az információt?
8. cikk / 19 Rendkívüli helyzet miatti áfafizetési probléma bejelentése
Kérdés: Koronavírus miatt probléma van az áfafizetésünkkel. Ezt a körülményt mikor kell az eljárás során bejelenteni legkésőbb, mikor okozhat ez gondot? (A beszerzés tárgya árubeszerzés kis szolgáltatással együtt, tehát nem építési beruházás.)
9. cikk / 19 Korábbi indokolás megváltoztatása hiánypótlásban
Kérdés: Értelmezhető-e a hiánypótlás aránytalanul alacsony ár indokolásakor?
10. cikk / 19 Eljárás nem megfelelő tartalmú összegzés esetén
Kérdés: Ha kiderül, hogy egy ajánlat mégsem érvénytelen, újabb összegezést kell azonnal közzétenni, vagy az eredetit visszavonni? Az érvénytelenségről szóló tájékoztatást külön is meg kell tenni?