22 cikk rendezése:
1. cikk / 22 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
2. cikk / 22 Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására
Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
3. cikk / 22 Ajánlati felhívás és dokumentáció eltérése
Kérdés: Az új szabályok hogyan rendelkeznek arról, ha eltér egymástól az ajánlati dokumentáció és az ajánlati felhívás szövege?
4. cikk / 22 Egyszerű eljárás
Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
5. cikk / 22 Alkalmas ajánlattevő kiválasztásának kizártsága hiányos műszaki leírás miatt
Kérdés: A dokumentációban szereplő műszaki leírás hiányos, annak alapján nem választható meg az adott tevékenységre szakmailag, technikai felszereltség szempontjából alkalmas ajánlattevő. Mi tehetünk? És milyen határidővel?
6. cikk / 22 Részvétel dokumentáció beszerzése hiányában
Kérdés: Van olyan eset a gyakorlatban, amikor a részvételnek nem feltétele a dokumentáció megvásárlása?
7. cikk / 22 Kiegészítő tájékoztatás mint a felhívás része
Kérdés: A kiegészítő tájékoztatás keretében adott válaszok a dokumentáció részét képezik? Ha mi nem kérdeztünk, és figyelmen kívül hagyjuk a választ, annak mi a következménye? És ha nem kapjuk meg a válaszokat? Egyébként azt annak az ajánlattevőnek is megküldik, aki/amely nem tett fel kérdést?
8. cikk / 22 Írásbeli tájékoztatás tartalma
Kérdés: Írásbeli tájékoztatás esetén a kérdésről is tájékoztatni kell a többi ajánlattevőt, vagy csak az ajánlatkérő válaszáról?
9. cikk / 22 Kiegészítő tájékoztatás mellőzése
Kérdés: Rendelkezhet-e úgy az ajánlatkérő, hogy egyáltalán nem nyújt kiegészítő tájékoztatást?
10. cikk / 22 Gyorsított meghívásos eljárás indoka
Kérdés: Mivel indokolható a gyorsított meghívásos eljárás kiírása, egyáltalán: mit takar ez az eljárásfajta? És: kötelező-e indokolni, ha az ajánlatkérő ilyen eljárást kíván alkalmazni?