34 cikk rendezése:
1. cikk / 34 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
2. cikk / 34 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
3. cikk / 34 Ajánlattevő kizárása alvállalkozója kizáró ok hatálya alá kerülése miatt
Kérdés: Ki kell-e zárnom az ajánlattevőt, ha az alvállalkozója – nem pedig a kapacitást biztosítója – kizáró ok hatálya alá kerül?
4. cikk / 34 Szakértő cseréje, jogviszonyok változása mellett
Kérdés: Egy már megkötött keretmegállapodásban fel van tüntetve azon szakértők listája, akikkel az ajánlattevő megfelelt az ajánlati követelményeknek, és akiknek a teljesítésben részt kell venniük. Ezek a szakértők az ajánlattevő munkavállalói. Van-e arra lehetőség, hogy a teljesítés során a listán szereplő szakértőt lecserélje, de nem munkavállalóra, hanem egy alvállalkozóra, aki így egyben kapacitást nyújtó alvállalkozó is lesz? Van-e arra lehetőség, hogy ha a felsorolt szakértők közül az egyik átszerződik egy, az ajánlatban nevesített alvállalkozóhoz? Így a szakértő ugyanaz maradna, viszont az alvállalkozó ezáltal kapacitást nyújtó szervezetté válna?
5. cikk / 34 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
6. cikk / 34 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
7. cikk / 34 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
8. cikk / 34 Alvállalkozó és kapacitást biztosító szervezet igénybevételének kizárhatósága
Kérdés: Jól értelmezzük, hogy ha az ajánlatkérő építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárás esetén referenciaigazolást kér a műszaki és szakmai alkalmasság igazolására, és a felhívásban konkrétan előírja, hogy a megkövetelt referencia a kivitelezési munka egészére vonatkozó alkalmasságot igazol, akkor az ajánlattevő a Kbt. 65. §-ának (9) bekezdésére és 138. §-ának (1) bekezdésére tekintettel sem kapacitást biztosító szervezetet, sem alvállalkozót nem vehet igénybe a szerződés teljesítésére, hanem teljes mértékben az ajánlattevőnek (vagy közös ajánlattevőknek) kell a szerződést teljesíteni?
9. cikk / 34 Költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége körében kötött szerződéseinek közbeszerzés-kötelezettsége
Kérdés: Cégünk a Kbt. 5. § (1) bek. c) pontjának hatálya alá tartozó költségvetési szerv, mely alaptevékenysége mellett az Áht. 7. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott vállalkozási tevékenységet is végez. Az egyes vállalkozási szerződésekben meghatározott vállalkozói díjból fedezzük a vállalkozási szerződés teljesítéséhez szükséges dologi kiadásokat, illetőleg vásárolunk egyéb tárgyi eszközöket. A dologi és egyéb kiadások egyes esetekben meghaladhatják a közbeszerzési értékhatárt. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége keretében kötött szerződéseire kiterjed-e a mindenkori közbeszerzési törvény hatálya?
10. cikk / 34 Csődbe ment alvállalkozó cseréje
Kérdés: Milyen lehetőségem van az alvállalkozó cseréjére ajánlattevőként a szerződés megkötését követően az új törvény alapján, ha az alvállalkozóm, amelyet eredetileg bejelentettem, csődbe ment? Hamis adatszolgáltatás történt, vagy rendezni tudom a helyzetet? (Csak alvállalkozóról van szó, tehát nem nyújtott számomra sem gépet, sem szakembert.)