36 cikk rendezése:
1. cikk / 36 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
2. cikk / 36 Számlabefogadás konzorciumi partnerek közötti vita esetén
Kérdés: A közbeszerzés hatálya alá tartozó építőipari vállalkozási szerződésben foglalt munkákat közös ajánlattevő vállalkozók elvégezték. A megrendelő kiállította a végteljesítési igazolást. A felek az ajánlattételi eljárásban csatolt együttműködési megállapodásuk szerint 80%-20% arányban jogosultak a vállalkozói díjra. A végszámlát ezen arányszám szerint kibocsátotta az egyik ajánlattevő vállalkozó. A másik ajánlattevő (a konzorciumvezető) vállalkozó nyilatkozott a megrendelő felé, hogy a felek között a teljesítés arányának mértékében elszámolási vita van, ezért kéri a megrendelőt, hogy küldje vissza a másik ajánlattevő vállalkozó számláját. A számlát kiállító vállalkozó arra hivatkozik, hogy a felek eltérő megállapodása hiányában a hivatkozott együttműködési megállapodás van hatályban. A megrendelőnek nincs köze a felek esetleges elszámolási vitájához, a fenti megállapodás alapján kell befogadni a számlákat. Ebben az esetben mi a jogszerű eljárás a megrendelő részéről?
3. cikk / 36 Alvállalkozás közös ajánlattevők között
Kérdés: Közös ajánlattevők nyertessége esetén van-e lehetőség arra, hogy a szerződéskötést követően, annak teljesítése során egymással alvállalkozási szerződést kössenek, és egymás alvállalkozói legyenek?
4. cikk / 36 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
5. cikk / 36 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
6. cikk / 36 Közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésének következményei
Kérdés: Ajánlatkérőként közbeszerzés nélkül kötöttünk szolgáltatási szerződést ez év tavaszán. Korábbi szerződő partnerünk jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A Döntőbizottság jogerős határozatában azt állapította meg, hogy közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötöttük meg a szerződést, bírságot is kiszabott, és a jogorvoslati határozatban jelezte, hogy pert fog indítani a szerződés semmisségének megállapítása iránt. Mi várható ez ügyben? A bíróság is megbírságolhat bennünket?
7. cikk / 36 Közbeszerzési Döntőbizottság jogköre jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Az ajánlatkérő uniós, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le árubeszerzésre, melyben nyertes ajánlattevőként kerültünk megnevezésre. A szerződést az írásbeli összegezés megküldését követő 10. napon kötöttük meg, és a teljesítést is megkezdtük. Az eljárásban három ajánlattevő nyújtott be ajánlatot rajtunk kívül. A nem nyertes ajánlattevők egyike, szintén a 10. napon, megtámadta az eljárást lezáró döntést, és emiatt jogorvoslati eljárás indult a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt. A jogorvoslati kérelemben a kérelmező kérte az eljárást lezáró döntés és a szerződés megsemmisítését, arra hivatkozással, hogy a moratóriumi idő alatt kötöttünk szerződést. A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítheti emiatt a döntést és a szerződést? Megbírságolhat-e nyertes ajánlattevőként bennünket?
8. cikk / 36 Szerződés kiegészítése
Kérdés: Van-e valamilyen korlátja az ajánlatkérő – megállapodásban meghatározott – ellenőrzési joga gyakorlásának a szerződés teljesítése kapcsán? A kérdést azért tesszük fel, mert az ajánlatkérő heti rendszerességgel, előzetes bejelentés nélkül küld képviselőt a gyártási folyamat ellenőrzésére, amely a munkarendet jelentősen megzavarja. Sajnos, az ellenőrzési jogosultság nincs részletesen leszabályozva a szerződésben, csak az szerepel benne, hogy munkaidőben ellenőrizhet a megrendelő. Kiegészíthetjük a szerződést – mely hosszabb időre kötött keretszerződés – e körben?
9. cikk / 36 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
10. cikk / 36 Lehívás ütemezése mint szerződéses tartalom keretszerződés esetén
Kérdés: Az ajánlatkérőnek keretszerződés esetén, amelyet három évre köt a nyertessel, meg kell-e adnia – és ha igen, akkor milyen módon –, hogy azon belül a beszerzés tárgyát képező terméket milyen ütemezésben fogja majd lehívni?