8 cikk rendezése:
1. cikk / 8 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
2. cikk / 8 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
3. cikk / 8 Rezsióradíj alkalmazása
Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
4. cikk / 8 E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján
Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
5. cikk / 8 Elektronikus közbeszerzés
Kérdés: 2010. január 13-án megjelent a Közbeszerzések Tanácsa elnökének tájékoztatója, miszerint jogszabályi változás hiányában az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó határidő nem módosult, és az egységes és a jogszabályi követelményeknek megfelelő álláspont kialakítását követően a Tanács a közbeszerzésekben részt vevőket haladéktalanul tájékoztatja. Most mi a teendő?
6. cikk / 8 Kérelem adatok üzleti titokkénti kezelése iránt
Kérdés: Milyen módon kérheti az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő üzleti titokként kezelje egyes adatait?
7. cikk / 8 Fedezet rendelkezésre állása
Kérdés: Változott-e az ellenszolgáltatás (fedezet) rendelkezésre állásával kapcsolatos Kbt.-beli szabályozás?
8. cikk / 8 Közzétételi kötelezettség
Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?