38 cikk rendezése:
1. cikk / 38 Ajánlattétel holdingstruktúrában
Kérdés: Amennyiben közös ajánlattevők azonos holdinghoz tartoznak, de szeretnék a többi céget is igénybe venni, abban az esetben feltétlenül kapacitást biztosító szervezetek lesznek-e, és kell-e EEKD-t is benyújtaniuk, vagy sem?
2. cikk / 38 Teljesítésbe be nem vont kapacitást nyújtó/alvállalkozó polgári jogi igénye
Kérdés: Milyen polgári jogi igény illeti meg a kapacitást nyújtót/alvállalkozót, ha bevonására utóbb mégsem kerül sor?
3. cikk / 38 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
4. cikk / 38 Kapacitást biztosító cseréje
Kérdés: Az egyik futó szerződésben indokoltnak tartjuk előbb-utóbb lecserélni a kapacitást nyújtót, mert azok a kollégák, akik korábban ebben a pályázatban tevékenyen részt vettek, és ezáltal minden üzleti információ a birtokukban van, részben elhagyták a céget. Mikor és milyen módon tudjuk lecserélni a kapacitást biztosítót? A mód alatt a gyakorlati megoldást értem: az egyszerű megrendelő felé történő értesítésen kívül kell-e még tennünk valamit a közbeszerzés szabályossága érdekében?
5. cikk / 38 Ajánlattevő kizárása alvállalkozója kizáró ok hatálya alá kerülése miatt
Kérdés: Ki kell-e zárnom az ajánlattevőt, ha az alvállalkozója – nem pedig a kapacitást biztosítója – kizáró ok hatálya alá kerül?
6. cikk / 38 Alkalmasságot igazoló szervezet bejelentése, igénybevétele
Kérdés: Ha megjelölök alkalmasságot igazoló szervezetet referenciával, de később mégsem veszem igénybe, jogsértést követek el, ami kizárást eredményez? Vagy inkább vonjam be, hiába nincs rá szükség?
7. cikk / 38 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
8. cikk / 38 Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás
Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
9. cikk / 38 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
10. cikk / 38 Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei
Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)