Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a 17-20. §-ban foglaltakra tekintettel megállapított – teljes ellenszolgáltatást kell érteni. Opcionális részt tartalmazó ajánlatkérés esetén a teljes ellenszolgáltatásba az opcionális rész értékét is bele kell érteni..."Mivel a becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Közös ajánlatkérés

Kérdés: Önkormányzati háttérintézményként egy másik háttérintézménnyel közösen tervezünk közbeszerzést. Közösen szeretnénk az eljárást előkészíteni, bírálni és értékelni, az eljárást mi folytatnánk le a másik háttérintézmény nevében is. Van erre lehetőségünk?
Részlet a válaszából: […] Igen, a hatályos Kbt. lehetővé teszi, hogy többen közösen valósítsanak meg közbeszerzést. Az önök esetében a másik háttérintézménytől meghatalmazást kell kapniuk arra vonatkozóan, a másik intézmény nevében lefolytathassák az eljárást, ahogy erről a Kbt. 29. § (2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Keretmegállapodás becsült értéke és az indikatív ajánlatkérés

Kérdés: 2 évre szóló keretmegállapodásunk van, négy szerződő partnerrel, amely az év végén lejár. Új keretmegállapodást készítünk elő. Ez esetben a becsült érték megállapításhoz kötelező indikatív ajánlatok bekérése?
Részlet a válaszából: […] A becsült érték megállapítása egy nagyon fontos ajánlatkérői feladat a közbeszerzési eljárás előkészítése során. Az előkészítés körében kell ugyanis a beszerzési tárgy, a szerződés jellege és a szerződés értéke alapján meghatározni az eljárásrendet, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 13.

Indikatív ár bizonytalansága

Kérdés: Indikatív ajánlatkérés során a gazdasági szereplők sok esetben jelzik számunkra, hogy az általuk megadott indikatív árak csak bizonyos euró/forint árfolyamszintig és bizonyos ideig tarthatóak. Ilyen esetben az ajánlatkérő hogyan tudja betartani a becsültérték-felmérés szabályait?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 16. §-a alapján a becsült érték a közbeszerzés megkezdésének idejére prognosztizált érték. A közbeszerzés megkezdésének – eljárási szinttől és eljárási típustól függően – az eljárást megindító vagy meghirdető hirdetmény feladásának, a felhívás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Becsült érték felmérése és az indikatív ajánlatkérés

Kérdés: A becsült érték felméréséhez minden esetben kötelező indikatív ajánlatok bekérése egy közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. nem írja elő kötelezően indikatív ajánlatok bekérését a becsült érték megállapításához. A Kbt. 28. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő bármilyen módszert választhat, ha a kiválasztott módszerrel objektív alapon meghatározható a becsült érték. A Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás kivételi körbe sorolhatósága

Kérdés: Az építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás kivételi körbe sorolható-e a felmérési tervdokumentáció készítése? (Más tervezési szolgáltatás nem kerül megrendelésre.)
Részlet a válaszából: […] ...dokumentáció az építési tevékenység megvalósításához – pályázathoz, tervpályázathoz, tervtanácshoz, hatósági eljáráshoz, ajánlatkéréshez, építőipari kivitelezéshez, állapotfelméréshez, állapot vagy megvalósítás dokumentálásához –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Ajánlatkérő az EKR-ben közbeszerzési eljárás lefolytatására adott meghatalmazás esetén

Kérdés: A Kbt. 29. § (1) bekezdése alapján "az ajánlatkérő más ajánlatkérőt is meghatalmazhat azzal, hogy a nevében közbeszerzési eljárást folytasson le".
Ez esetben az EKR-ben ajánlatkérőként a meghatalmazó ajánlatkérőt kell feltüntetni, és lebonyolítóként a meghatalmazott ajánlatkérőt, vagy a meghatalmazott ajánlatkérő kerül az EKR-ben megjelenítésre mint ajánlatkérő, és az eljárást megindító felhívásban kell jelezni, hogy más ajánlatkérő nevében történik az eljárás lefolytatása?
Részlet a válaszából: […] ...a további ajánlatkérő, akinek/amelynek a nevében lefolytatták azt, úgy – mivel mindkét ajánlatkérő szerződő fél lesz, mert közös ajánlatkérésről van szó – az eljárást lefolytató ajánlatkérő mellett a többi ajánlatkérő is ajánlatkérőként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Ajánlatkérő önkormányzati fenntartású intézmény esetén

Kérdés: Önkormányzatunk fenntartásában van egy óvoda és bölcsőde egyesített intézmény. A tervezett költségvetés szerint a várható összköltség nettó 200 millió forint. Ki írja ki a közbeszerzési eljárást – az önkormányzat, az óvoda vagy közösen? A szerződést ki írja alá – a polgármester vagy az intézményvezető?
Részlet a válaszából: […] ...szerepét nem tárgyaljuk részletesen, mert úgy ítéljük meg, ennek ebben az esetben nincs relevanciája.) Mind meghatalmazás, mind közös ajánlatkérés esetében közös lesz a felelősség.A Kbt. az alábbiak szerint szabályozza a közös ajánlatkérés vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Eredményhirdetés elmaradásának indokolása értékhatár alatti beszerzéseknél

Kérdés: Három ajánlatot kaptam értékhatár alatt, de egyik sem elfogadható. Köteles vagyok-e megindokolni, miért nem szeretnék eredményt hirdetni?
Részlet a válaszából: […] ...a továbbiakban erre nem vonatkozik szabályozás. Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, és szabályzata nem részletezi az értékhatár alatti ajánlatkérés folyamatát, úgy nem köteles indokolni az eredményhirdetés/összegezés elmaradását. Fontos kitérni ugyanakkor arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Egybeszámítás opció esetén

Kérdés: Ha van egy nagy értékű keretszerződésem hosszabbítási opcióval, ami mellett az ajánlatkérő szeretne egy hasonló tartalmú szerződést kötni – melynek lehetőségét a hirdetmény és a szerződés is kifejezetten kikötötte –, abban az esetben ezt egybe kell számítani a korábbi keretszerződéssel?
Részlet a válaszából: […] ...a 17-20. §-ban foglaltakra tekintettel megállapított – teljes ellenszolgáltatást kell érteni. Opcionális részt tartalmazó ajánlatkérés esetén a teljes ellenszolgáltatásba az opcionális rész értékét is bele kell érteni.Mivel az opció már eleve része...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 13.
1
2
3
13