Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés súlyos szerződésszegéssel ért véget, melyet az ajánlatkérőnek szankcionálnia kell. Egyrészt kötbérezni, másrészt az előleget visszakövetelni. További lehetőség, hogy a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont alapján a későbbi közbeszerzésekből kizárható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...Erre utal a Korm. rendelet 181. §-a az alábbiak szerint:"181. § (1) A kedvezményezett részére támogatás – a támogatási előleg kifizetése kivételével – csak a támogató tartalmú utóellenőrzési jelentés megléte esetén fizethető ki.(2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Szerződésmódosítás jogszerűsége szerződéstől eltérő előlegigény esetén

Kérdés: A szerződés rendelkezései szerint a nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépését követő 5 napon belül igényelheti az előleget. A nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépését követő 5 napon belül nem igényelte az előleget, ám a szerződés hatálybalépését követően, 2 hónap múlva, a gazdasági nehézségekre hivatkozással, szeretné mégis lehívni azt. Mivel az előleg igénybevételét a szerződés szabályozta, lehetséges ez jogszerűen?
Részlet a válaszából: […] ...szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően kell megkötni. A szerződő felek a szerződés tartalmától, jelen esetben az előleg igénylésére vonatkozó időbeli szabályoktól is, csak szerződésmódosítással térhetnek el.A Kbt. 141. §-a tartalmazza...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Szerződésmódosítás jogszerűsége előzetes nyilatkozattól eltérő előlegigény esetén

Kérdés: Jogszerű-e a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés módosítása arra figyelemmel, hogy a nyertes ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez anyagot szállító külföldi piaci szereplő – előzetes nyilatkozatától eltérően – előlegre tart igényt, és ezt a nyertes ajánlattevő (teljes egészében) nem képes finanszírozni?
Részlet a válaszából: […] ...amelyet a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban rögzíteni kell. Az ellenszolgáltatás teljesítése, így az, hogy sor kerül-e előleg fizetésére, avagy sem, illetőleg az előleg mértéke és elszámolásának módja a közbeszerzési szerződés lényeges,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása

Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
Részlet a válaszából: […] ...eljárás előkészítésekor a közbeszerzési dokumentumokba bele sem foglalhatta volna jogszerűen azt a feltételt, hogy kifizeti az előleg összegén felüli ellenszolgáltatás meghatározott részét az adott munkarészekre vonatkozó teljesítésigazolás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Az ajánlattevő pénzforgalmi számlájának zár alá vétele a közbeszerzési eljárás kontextusában

Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés szempontjából, ha az eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság pénzforgalmi számláját a nyomozó hatóság – a korábbi vezető tisztségviselő által a társaság felhasználásával elkövetett bűncselekmény (például költségvetési csalás) miatti nyomozás során – kényszerintézkedésként, biztosítási céllal zár alá vette?
Részlet a válaszából: […] ...során töretlen pénzügyi likviditást feltételező finanszírozási kötelezettsége áll fenn, például jelentős pénzösszeget kell előlegeznie a szerződéses vállalás jellegére tekintettel. Ebből következően az ajánlatkérő a szerződés teljesítésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Keretszerződés a közbeszerzésben

Kérdés: A Kbt. nem szabályozza a keretszerződést, ezért ha közvetlen módon rendelni szeretnék, nem egyértelmű, melyik eljárástípust választhatom. Milyen esetben van lehetőség keretszerződés megkötésére a közbeszerzési szabályozás szerint?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségre vonatkozó, valamint az ennek végrehajtási módját szabályozó rendelkezéseket,– annak rögzítését, hogy az intézmény előleget nem adhat – a)-j) pontok.A kormányrendelet a keretszerződés speciális szabályai között rögzíti a korábbiakban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 3.

Közbeszerzési díj fizetésének esedékessége

Kérdés: A közbeszerzési díjat előre ki kell fizetni a központosított közbeszerzésben a jelenlegi szabályozás alapján?
Részlet a válaszából: […] ...kormányrendelet értelmében a DKÜ által lefolytatott eljárások [13. § (1) bekezdés a) pont] esetében a megindítás feltétele az előleg megfizetése. A rendelet 13. §-ának (3) bekezdése szerint ezt a mértéket a DKÜ határozza meg a becsült érték ismeretében,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 8.

Előleg összegének meghatározása építési beruházások esetén

Kérdés: Építési beruházás esetén a Kbt. 135. §-ának (7) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kötelező előleg alapja a szerződésben foglalt, tartalékkeret és áfa nélkül számított ellenszolgáltatás. Az előleg mértéke 5%. Kérdésem, hogy az így kiszámított előleg összege növelhető áfával, vagy a nettó szerződéses ár 5%-a már a kifizethető előleg teljes összegét takarja, azaz tartalmazza az áfát is? (Ez utóbbi esetben tekinthető úgy a szabályozás, hogy a kötelező előleg mértéke tulajdonképpen 3,94%+áfa.) Példával élve egy 100 millió+áfa összegű szerződés esetén 5 millió+áfa, vagy bruttó 5 millió forint az előleg összege?
Részlet a válaszából: […] ...kötelező előleg mértéke a teljes ellenszolgáltatás áfa nélkül számított 5%-a a Kbt. 135. §-ának (7) bekezdése szerint.Az előző bekezdésben hivatkozott rendelkezés értelmében a közbeszerzés tárgya építési beruházás és a szerződés teljesítésének időtartama...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Előleg adása vállalkozási szerződés esetében

Kérdés: A beszerzés tárgyára vállalkozási szerződést kell kötnünk. Adhatunk-e előleget az ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...előleggel kapcsolatos kérdést a Kbt. 131. §-a rendezi (1)-(3) bekezdéseiben, az alábbi tartalommal:– ha a közbeszerzés tárgya építési beruházás és a szerződés teljesítésének időtartama a két hónapot meghaladja, az ajánlatkérő köteles a szerződésben foglalt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 8.
1
2
3