Összeférhetetlenség vizsgálata, dokumentálása önkormányzati beszerzésnél

Kérdés: Helyi önkormányzat nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást kíván indítani építési beruházás tárgyában. A döntéshozó szerv az önkormányzat képviselő-testülete. A képviselő-testület egyik tagja kisebbségi (28%-os) tulajdonrésszel rendelkezik egy kft.-ben. Kizárólag tulajdonos, vezető tisztséget, tényleges tevékenységet nem lát el a gazdasági társaságban. A kft. indulni kíván a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként. Fennáll-e a képviselő összeférhetetlensége, indulhat-e a kft. ajánlattevőként az eljárásban? Helyesen és szükségesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben a közbeszerzési eljárás előkészítésétől kezdve nem vesz részt a testületnek a közbeszerzési eljárást érintő döntéseiben az érintett képviselő? Szükséges-e az ajánlatkérőnek a fennálló helyzetet vizsgálni, dokumentálni, az érintett képviselő részéről bármilyen nyilatkozatot bekérni?
Részlet a válaszából: […] során hozott döntésekért felelős személyt, személyeket vagy testületeket. A közbeszerzési szabályzatban vagy a (2) bekezdés alkalmazása során meg kell határozni az ajánlatkérő nevében eljárók körét, valamint az ajánlatkérő nevében az EKR alkalmazására vonatkozó jogosultságok gyakorlásának rendjét.Mivel az összeférhetetlenség egyértelműen fennáll, hiszen az érintett nem tud pártatlanul szavazni, annak ellenére, hogy akár tartózkodhat is. Mivel a pártatlanságot biztosítani kell, így nem megoldás, ha az érintett önként visszavonul, és nem kíván például a szavazásokon részt venni. A fentiek alapján külön dokumentált eljárásrend szerint kell az előkészítést és az eljárás lefolytatását biztosítani, melynek keretében figyelemmel kell lenni az összeférhetetlen képviselő kihagyására, beleértve a képviselő-testület általános tájékoztatását is az eljárásról.A Kbt. 25. § (2) bekezdése értelmében összeférhetetlen, és nem vehet részt az eljárás előkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérő nevében olyan személy vagy szervezet – ideértve a közbeszerzési szolgáltatót, valamint az általa foglalkoztatottakat is -, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen, ha gazdasági vagy más érdek, vagy az eljárásban részt vevő gazdasági szereplővel fennálló más közös érdek miatt nem képes.Mivel a közbeszerzési terv elkészítésekor vagy módosításakor már egyértelművé válik az összeférhetetlenség a képviselő részéről, így a legegyszerűbb eljárás az összeférhetetlenség részéről történő bejelentése. Az ajánlatkérő erre reagálva megfelelő eljárásrendet alkot az előkészítés és a lefolytatás vonatkozásában, kizárva a döntéshozatalból[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Szakember bevonásával kapcsolatos alkalmassági feltétel előírási módjának jogszerűsége

Kérdés: Jogszerű-e az olyan alkalmassági feltétel előírása, amellyel az ajánlatkérő elsődlegesen a névjegyzékbe bejegyzett szakember bevonását követeli meg, emellett azonban lehetőséget teremt a névjegyzéken kívüli, de a névjegyzékbe kerüléshez szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező szakember elfogadására is?
Részlet a válaszából: […] jogalapja szerint csak meghatározott gazdasági szereplő hívható fel ajánlattételre. További követelmény, hogy az ajánlatkérőnek az alkalmassági követelményeket az eljárást megindító felhívásban pontosan (egzaktan és világosan) meg kell jelölnie. A transzparencia jegyében meg kell határoznia továbbá azt is, hogy mely körülmények megléte, illetve hiánya, vagy azok milyen mértékű fogyatékossága zárja ki, hogy az ajánlatkérő az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt alkalmasnak minősítse a szerződés teljesítésére. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására benyújtandó dokumentumokat főszabály szerint az eljárást megindító felhívásban kell pontosan és a közbeszerzési alapelvekre is figyelemmel meghatározni. A kért adatoknak és tényeknek a közbeszerzés tárgyára kell vonatkozniuk, és legfeljebb a szerződés teljesítéséhez ténylegesen szükséges feltételek mértékéig lehet alkalmassági követelményt támasztani.A fentiek alapján nem jár el jogszerűen az ajánlatkérő, ha azt írja elő, hogy a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember rendelkezzen szakmagyakorlási jogosultsággal, vagyis legyen bejegyezve a névjegyzékbe; ha pedig a névjegyzékben nem szerepel, akkor igazolja, hogy a névjegyzékbe vételhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik.Ez ugyanis azt jelentené, hogy az ajánlatkérő szakmagyakorlási jogosultság hiányában a jogosultságnak megfelelő képzettség és szakmai tapasztalat egyenértékűségét is vizsgálni kívánja, amire viszont nincs jogosultsága, hiszen ez egyértelműen a nyilvántartást vezető hatóság kógens jogszabályokon alapuló jogköre. Az ilyen megfogalmazású előírással az ajánlatkérő maga juttatja kifejezésre, hogy szerinte sem indokolt a szerződés teljesítésével összefüggésben a névjegyzékben való szereplés előírása, hiszen az egyenértékű is alkalmas, ugyanakkor nem jelöli meg pontosan és kifejezetten, hogy valójában mely körülmények megléte, illetve hiánya zárja ki a szerződés teljesítésére való alkalmasságot, hanem – a transzparencia követelményének meg nem felelő módon – csupán[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Negyedéves tájékoztató közzétételi platformja DBR-ben

Kérdés: Dinamikus beszerzési rendszer esetén a negyedévente történő tájékoztatás az eljárás eredményéről milyen platformon jelenik meg? Hol publikálják a hirdetményt?
Részlet a válaszából: […] a hirdetményt a megelőző negyedév során kötött szerződésekről a naptári negyedév utolsó napját követő három munkanapon belül kell megküldeni közzétételre.Amennyiben a DBR uniós eljárásrendben került kiírásra, úgy az Európai Unió Hivatalos Lapjában jelenik meg, ha pedig nemzeti rezsimben kerül közzétételre, akkor csak a Közbeszerzési Értesítőben.Érdemes megnézni egy példát: 2022/S 018-043281. Ezen a számon érhető el egy olyan hirdetmény, ami például a negyedévente DBR-ben megkötött szerződések eredményeit tartalmazza. Ezek az eredményről szóló tájékoztatók jellemzően igen nehezen követhetők, igen sok információt tartalmaznak; nem is véletlen, hogy sem a dinamikus beszerzési rendszerek, sem a keretmegállapodások[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] értesítésére az ajánlati kötöttség fennállása alatt sor kerüljön, felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított hatvan napot. Ha az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Ha valamelyik ajánlattevő az ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.Mivel az értékelés még akár ezen az időszakon is túlnyúlhat, erre vonatkozóan is van kisegítő szabály annak ellenére, hogy ez már túl van a maximális meghosszabbítás mértékén.A Kbt. 70. § (2a) bekezdése alapján, ha az ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlati kötöttség (2) bekezdés szerint meghatározható legfeljebb kilencven-, illetve százhúsz napos időtartama alatt sem tudja elvégezni, az 54. § (7) bekezdésben foglaltakra figyelemmel kérheti fel az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására. Ha az ajánlattevők eljárást lezáró döntésről való értesítését megelőzően az ajánlati kötöttség a száznyolcvan napot meghaladná, az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntést a 75. § (1) bekezdés c) pontjára figyelemmel hozhatja meg.A fenti 70. § (2a) bekezdése lehetővé teszi az extrém hosszú bírálatot, mely valójában lehetőség az ajánlatkérő számára. Amennyiben az ajánlattevő nem kívánja az ajánlati kötöttséget meghosszabbítani, megteheti, de az ajánlatkérő nem köteles eredménytelenné nyilvánítani az eljárást, melyet 120 napot követően megtehet. Összességében[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Aránytalanul alacsony ár vizsgálata vagyonvédelmi szolgáltatásoknál

Kérdés: Aránytalanul alacsony ár indokolásának kérése nemzeti eljárásrendben nem kötelező. De mi a helyzet az őrzés-védelemmel? Kell vizsgálnom a rezsióra mértékét a vagyonvédelmi szolgáltatásoknál, vagy sem? Ha igen, akkor mit fogadhatok el? Mi az a szint, ami most megfelel a követelményeknek?
Részlet a válaszából: […] milyen összegű rezsióradíjjal számolt, és a rezsióradíj kiszámításakor egyes költségeket milyen összeggel és módon vett figyelembe.A vagyonvédelmi törvény 72/B. § (1) bekezdése szerint, ha az-1. § (2) bekezdés b)-d) pontjában meghatározott, valamint-1. § (2) bekezdés b)-d) pontjában meghatározott tevékenységek szervezésével és irányításával összefüggő – a) és b) pontoktevékenységre (a továbbiakban együtt: vagyonvédelmi szolgáltatási tevékenység) irányuló közbeszerzési eljárásban a rezsióradíj mértéke a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 76. §-a szerint önállóan értékelésre kerül, aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, és köteles az ajánlatkérő a Kbt. 72. §-a szerint indokolást kérni, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb a kormány rendeletében megállapított minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj mértékénél.A (2) bekezdés alapján az (1) bekezdésen kívüli esetekben az ajánlatkérő a Kbt. 72. § (1) bekezdése szerinti indokolás kérése keretében köteles arra vonatkozóan is tájékoztatást kérni, hogy az aránytalanul alacsony árat benyújtó ajánlattevő ajánlatában milyen összegű rezsióradíjjal számolt, és a rezsióradíj kiszámításakor egyes költségeket milyen összeggel és módon vett figyelembe.Az erre vonatkozóan fellelhető szabály a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj 2021. évi mértékéről szóló 170/2021. kormányrendelet, melynek 1. §-a szerint a 2021. évre vonatkozó, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény szerinti minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke 2474 forint/óra.A Korm. rendelet azonban nem állapítja meg a 2022. évi mértéket, csak a 2021. évi mértékről született kormányrendelet. Ezt kívánja értelmezni, a belügyminiszter 2022. január 9-én megjelent közleménye a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj 2022. évi összegéről. Ennek értelmében a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsi­óradíj éves változásáról és a megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 374/2021. kormányrendelet (a továbbiakban: Rezsióra Korm. rendelet) 2. § (1) bekezdése szerint: "A rezsióradíj tárgyévre számított összege – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a 2022. évtől minden évben az előző évben irányadó rezsióradíjnak a tárgyévi garantált bérminimum órabér alkalmazására irányadó összegének előző évhez viszonyított növekménye arányában növelt összege."A Rezsióra Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Részekre bontás jogszerűsége építési beruházás tárgyú közbeszerzések esetén

Kérdés: Építési beruházás (útfelújítás, aszfaltozás és térkövezés) tárgyú közbeszerzési eljárás esetében hogyan érvényesülnek az összeszámítási szabályok? Van-e lehetőség részekre bontásra, milyen szempontok alapján kell megítélni az egyes részek összetartozását, avagy elkülöníthetőségét?
Részlet a válaszából: […] megsértésének megállapításához nem szükséges, hogy az ajánlatkérő magatartásában a Kbt. megkerülésére irányuló szubjektív szándék, illetve célzat tetten érhető legyen. Az Európai Unió Bíróságának funkcionális megközelítésen alapuló ítéletei az irányelveknek a tagállami jogalkalmazók számára is követendő értelmezését adják, így a kérdés megválaszolása előtt tisztázni szükséges, hogy miben is áll pontosan ez a szemléletmód. A funkcionális megközelítés lényege, hogy a bíróság egy, az irányelvek célját érvényre juttató szempontrendszer alapján ítéli meg, hogy az egyes részek összetartoznak-e, avagy sem, és ebből a szempontból annak sincs jelentősége, hogy a beszerzést az ajánlatkérő államháztartási okok miatt bonyolítja le több szerződéssel. Az összeszámítási kötelezettség fennállása szempontjából először is annak van jelentősége, hogy fennáll-e az egyes részek műszaki-gazdasági funkcionális egysége, vagyis például építési beruházásnál azt kell vizsgálni, hogy a külön szerződésekben foglalt építési munkák együtt egy funkciót töltenek-e be, mind műszaki, mind gazdasági értelemben.Az elmúlt évek esetjoga tükrében kijelenthető, hogy egy több szakaszra tagolódó építőipari projekt elemei akkor tekinthetők külön építési beruházásoknak, ha teljes értékű és önálló műszaki-gazdasági funkció betöltésére önmagukban alkalmasak, vagyis egymásra­utaltság nélkül betöltik a funkciójukat.Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 13. § (2) bekezdése például ugyanazon építési beruházásnak minősíti az egy építési engedélyben több megvalósulási szakaszra bontott építési beruházást. A fentiek alapján most már a konkrét kérdés is megválaszolható. Abban az esetben, ha az egyes utak, illetve érintett útszakaszok önállóan funkcionálnak, vagyis rendeltetésüket önállóan is megvalósítják, akkor azok értéke jogszerűen részekre bontható. A rendeltetés önálló megvalósítása mint követelmény akkor teljesül, ha az egyik szakasz a másik nélkül is használható. Ha ellenben az egyes útszakaszok önállóan nyilvánvalóan nem alkalmasak funkciójuk betöltésére, akkor az összeszámítási kötelezettség kétségkívül fennáll. A következetes döntőbizottsági gyakorlat szerint például a körforgalom és a hozzá csatlakozó út értékét – a nyilvánvalóan fennálló műszaki egységre tekintettel – nem javasolt részekre bontani, míg ha két eltérő földrajzi helyen lévő, egymáshoz nem kapcsolódó, önállóan funkcionáló útszakaszokat érint a beruházás, akkor a részekre[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Egybeszámítási kötelezettség oktatási szolgáltatás beszerzése esetén

Kérdés: Mint ajánlatkérőnek, megközelítőleg 80-féle oktatásra, továbbképzésre, illetve ahhoz kapcsolódó vizsgák lebonyolítására keletkezett, 12 hónap vonatkozásában, beszerzési igényünk. Amunkavállalók részére történő oktatásokon/vizsgákon fajtánként elhanyagolható a résztvevők száma és az oktatás értéke (néhány százezer forint és 1-10 fő oktatásonként), ugyanakkor a szolgáltatások értéke összességében meghaladja a közbeszerzési értékhatárt. Egybeszámítható-e az eltérő időben és teljesen eltérő tárgyban, valamint eltérő intézmények igénybevételével történő oktatási szolgáltatásokra vonatkozó beszerzés? Jól gondoljuk-e, hogy az eltérő tárgyú oktatásokat nem kell egybeszámítani, az egybeszámításnak nem lehet alapja az a tény, hogy általános értelemben oktatásra vonatkoznak? [Egybe csak akkor kellene számítani, ha magát az oktatásszervezést mint szolgáltatást kívánnánk igénybe venni (ezt azonban a HR-osztály végzi saját maga).]
Részlet a válaszából: […] összes rész értékét figyelembe kell venni. Szolgáltatás megrendelése esetében az ugyanazon közvetlen célra irányultság vizsgálatakor az egyes szolgáltatások műszaki és gazdasági funkcionális egységét kell alapul venni.Ez alapján a szolgáltatások beszerzését a gazdasági és műszaki funkcionális egység alapján kell megítélni, továbbá szolgáltatásmegrendelés esetében a közvetlen cél megvalósítására való irányultság is irányadó. Amennyiben a legfontosabb EUB-döntéseket áttekintjük, ennél színesebb képet kapunk.A C-16/98. számú esetben a műszaki-gazdasági funkció egysége mint fő szempont megítélése során számos más körülmény is adódhat, melyek az adott esetben az egy közbeszerzés fennállását támasztják alá, például az egységes tervezés és döntés, ugyanazon ajánlatkérő személye, azonos jogalap és azonos feltételek a szerződések megkötésekor, egy közbeszerzés megítélésekor az időbeli összefüggés, amely utóbbi azonban nem feltétlenül jelent teljes egyidejűséget.A C-574/10. számú eset értelmében a beszerzéseket elsősorban egy közös cél kapcsolja össze, ennek keretein belül fontos szerephez juthat adott esetben a beszerzés egységének megítélésekor a szolgáltatások tartalmi hasonlósága és folytonossága.A C-187/04. és C-188/04. számú ügyek alapján elegendő, amennyiben ugyanaz a gazdasági rendeltetés, azaz a gazdasági[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Közbeszerzési tervben nem szereplő beszerzési igény kezelése

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő közbeszerzési tervében szerepel egy bizonyos tárgyú beszerzés, és jelenleg van egy 150 000 forint értékű ugyanilyen tárgyú beszerzési igény, ami nem szerepelt a tervben, a közbeszerzési tervre tekintettel az annak keretében tervezett beszerzésekkel egybe kell számítani a most felmerült igényt? Erre a beszerzési tárgyra most lenne szüksége az igénylőnek, nem hónapok múlva, mire a szerződés megköttetik a közbeszerzés alapján. Esetleg amíg el nem érjük a közbeszerzési értékhatárt, a beszerzési szabályzatunk szerint eljárva közbeszerzés nélkül is beszerezhetünk ebben a tárgyban?
Részlet a válaszából: […] eléri, úgy a legkisebb értékű beszerzési tárgy is közbeszerzés-köteles lesz. Elvileg a tervezés során figyelemmel kell lenni az igényekre, nem lehet szempont, hogy azonnal kell az adott termék.A Kbt. 19. § (1) bekezdése alapján tilos a becsült érték meghatározásának módszerét a törvény megkerülése céljával megválasztani.A (2) bekezdés szerint tilos a közbeszerzést oly módon részekre bontani, amely e törvény vagy e törvény szerinti uniós értékhatárt elérő vagy meghaladó becsült értékű beszerzésekre vonatkozó szabályai alkalmazásának megkerülésére vezet.A (3) bekezdés értelmében, ha egy építési beruházás vagy ugyanazon közvetlen cél megvalósítására irányuló szolgáltatásmegrendelés, illetve azonos vagy hasonló felhasználásra szánt áruk beszerzése részekre bontva, több szerződés útján valósul meg, a közbeszerzés becsült értékének meghatározásához az összes rész értékét figyelembe kell venni. Szolgáltatás megrendelése esetében az ugyanazon közvetlen célra irányultság vizsgálatakor az egyes szolgáltatások műszaki és gazdasági funkcionális egységét kell alapul venni.A 19. § általános szabályai mellett a (3) bekezdésben részletes további segédszabályokat is tartalmaz, amely kifejezetten utal a hasonló beszerzési tárgyakra, melyre a kérdés is kitér. Itt ebben az esetben nincs lehetőség külön értelmezni a kis érték miatt, hiszen valójában, ha a kis értékeket le lehetne választani, úgy a teljes részekre bontás tilalma szabályt negligálnánk.Elviekben a 19. § (4) bekezdése pontosan arra az esetre került megfogalmazásra, amennyiben egy nagy projekt előkészítése során a kisebb értékű beszerzések gyorsabb elintézésére van szükség. Azonban ebben az[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Értesítés előzetes piaci konzultáció alkalmazásának kötelezettségéről

Kérdés: Az előzetes piaci konzultációval kapcsolatban kérdezem: minden arra kötelezett ajánlatkérő kap értesítést, vagy csak a kormány irányítása alatt állók?
Részlet a válaszából: […] körében – az egyajánlatos közbeszerzések közös közbeszerzési szójegyzék (a továbbiakban: CPV) főcsoport szerinti aránya a 2. § (1) bekezdésében meghatározott naptári évben a 30%-ot meghaladta, és az adott CPV-főcsoportba tartozó közbeszerzések aránya az összes eredményes közbeszerzés 2%-át meghaladta – a) és b) pontok.A (2) bekezdés értelmében az (1) bekezdésben foglaltakon túl az uniós értékhatárt elérő becsült értékű, nyílt vagy meghívásos közbeszerzési eljárás megindítása előtt minden esetben köteles a Kbt. 28. § (4) bekezdése szerinti előzetes piaci konzultációt alkalmazni a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv, az állam 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság vagy ezen gazdasági társaság 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság ajánlatkérő, ha:-a közbeszerzési eljárást megindító felhívásában nem írja elő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi indokot, és-esetében az egyajánlatos közbeszerzések aránya – az uniós értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzések körében – a 2. § (1) bekezdésében meghatározott naptári évben a 20%-ot meghaladta, és ebben az időszakban legalább tíz, az uniós értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzést folytatott le.Az úgynevezett intézkedésiterv-készítési kötelezettségről a kormányrendelet 5. §-a tartalmaz részleteket. Mivel az intézkedési terv készítése az 5. § (1)-(2) bekezdésében meghatározottak számára kötelező, ahol az ajánlatkérő nem különbözteti meg az ajánlatkérőket, így ebből az a következtetés vonható le, hogy minden ajánlatkérő értesítést fog kapni, nem csak az 1. § (2) bekezdésére szűkített kör.Az 5. § (1) bekezdése alapján, ha egy ajánlatkérő esetében az egyajánlatos közbeszerzések aránya – az uniós értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzések körében – a tárgyévet megelőző naptári évben a 20%-ot meghaladta, az ajánlatkérő köteles a tárgyévre vonatkozóan intézkedési tervet (a továbbiakban: intézkedési terv) készíteni az egyajánlatos közbeszerzései számának csökkentésére vonatkozóan, az adott évre irányadó közbeszerzési tervére figyelemmel. Az ajánlatkérő az intézkedési tervet a tárgyév március 31-ig a honlapján nyilvánosan közzéteszi.A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdés nem alkalmazandó azon ajánlatkérők esetén, amelyek a tárgy­évet megelőző naptári évben kevesebb mint öt, az uniós értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzést folytattak le.A (3) bekezdés értelmében az ajánlatkérő az (1) bekezdés szerinti intézkedési[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Nem központosított közbeszerzési igény egybeszámítása a központosított beszerzési igénnyel

Kérdés: Amennyiben a KEF-portálon nem beszerezhető egy irodaszer – mivel az nem szerepel a KEF-es keretmegállapodásban –, azonban az ajánlatkérő KEF-es megrendeléseinek az értéke már elérte a nettó 15 millió forintos értékhatárt, akkor ebben az esetben azt a bizonyos 1 db pár ezer Ft-os irodaszert, amely nincs a keretmegállapodásban, csak közbeszerzés lefolytatásával tudjuk beszerezni?
Részlet a válaszából: […] be. Mivel a központosított és a nem központosított közbeszerzés különválasztására nem ad lehetőséget a részekre bontás tilalma szabály (19. §), így a nem központosított közbeszerzési igény egybeszámítandó a központosított beszerzési igénnyel. Ennek következtében pedig a kérdésben jelzett esetben fennáll a közbeszerzési kötelezettség. Nincs lehetőség a néhány ezer forintos termék leválasztására, hiszen akkor elvileg további értékhatárokat kellene meghatározni annak érdekében, hogy[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.
1
2
3
5