Közbeszerzési dokumentumok aláírásának módja

Kérdés: Az ajánlatkérő kifogásolta, hogy a referenciaigazolás nem azonosítja az aláírót, csak a neve ismerhető meg egy céges levélpapíron. Azt a megoldást találtuk, hogy az eredeti referenciaigazolást elektronikus aláírásával hitelesítette az aláíró, aki egy középvezető. A digitális aláíráson a cég és az aláíró beosztása is azonosítható. Elegendő-e mindez, vagy teljesen új referenciaigazolást kell benyújtanunk?
Részlet a válaszából: […] nyilatkozattétel nyelvén nem áll rendelkezésre, a nyilatkozat csatolható az EKR-ben legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumként is, az ajánlatkérő azonban – a (2) bekezdésben foglalt eset kivételével – nem követelheti meg elektronikus aláírás alkalmazását. Ahol e törvény végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a papíralapon hitelesített dokumentum egyszerű elektronikus másolataként, vagy olyan formában is, ahol a papíralapon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással elektronikus úton megtett nyilatkozatot közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara – legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegzővel – elektronikusan látta el hitelesítéssel.Esetünkben a referenciaigazolásra nem eredetiben van szükség, nem szükséges hiteles dokumentum benyújtása, annak egyszerű másolata is elegendő. Feltételezhetően az aláíró fél fizikailag nem tudja aláírni az alatt az idő alatt, ami hiánypótlásra rendelkezésre áll. Az ajánlatkérő igénye, hogy a beosztás, cégnév szerepeljen a referencialevélen, indokolható. Amennyiben az elektronikus aláírás ezt tartalmazza, úgy az eredetileg fizikailag aláírt dokumentum elektronikus aláírása nem vesz el az eredeti tartalomból, hanem hozzáad.Az Európai Parlament és a Tanács 910/2014/EU rendelete 26. cikkében definiálja, hogy az ún. fokozott biztonságú elektronikus aláírás mit igazol. Eszerint a fokozott biztonságú elektronikus aláírásnak az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:– kizárólag az aláíróhoz köthető;– alkalmas az[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Részekre bontott közbeszerzési eljáráson belüli további részekre bontás indokoltsága

Kérdés: Jogsértően jár-e el az ajánlatkérő, ha az eredetileg részekre bontott közbeszerzési eljáráson belül a különböző orvosi eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési részt nem bontja további részekre az egyes eszköztípusok szerint (például CT és MR képalkotó berendezések), hanem ehelyett egységesen valósítja meg a képalkotó eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési részt?
Részlet a válaszából: […] több érvényes ajánlat versenyezhessen egymással. A jogszabályszöveg alapján az a következtetés vonható le, hogy a részajánlattétel lehetőségének biztosítása vagy kizárása minden esetben az ajánlatkérő saját megítélése alá esik, és egyben az ő felelősségi körébe is tartozik.Alaptételként rögzíthető, hogy a jogalkotói logika tükrében a megalapozatlan és indokolatlan kizárás, a mesterségesen kialakított egységes beszerzés jogsértő és egyben versenykorlátozó, hiszen ezzel az ajánlatkérő olyan gazdasági szereplőket foszt meg az eljárásban való részvétel lehetőségétől, akik/amelyek csak a beszerzés egy adott részére lennének képesek ajánlatot tenni. Az ajánlatkérőnek a megalapozott döntéshozatalhoz meghatározott lépéssorrendet kell követnie. Először is abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a beszerzés tárgyának jellegére tekintettel biztosítható-e a részajánlattétel lehetősége. Ha igen, akkor a következő eldöntendő kérdés az, hogy észszerű lehet-e az egyes részekre különböző gazdasági szereplőkkel több szerződést kötni, avagy inkább az egységes beszerzés megvalósításának törvényi feltételei állnak fenn. A következetes döntőbizottsági gyakorlat tükrében szakmai, gazdasági, műszaki, minőségi vagy a szerződés teljesítésével összefüggő más szempontok mérlegelhetők a döntéshozatal során, az ajánlatkérőtől elvárt észszerűséget pedig minden esetben az adott beszerzés egyedi körülményeire figyelemmel szükséges megítélni. Az esetjog által kikristályosított zsinórmérték tehát akként ragadható meg, hogy amennyiben a vizsgált szempontok nem zárják ki, és a beszerzés tárgyának jellege lehetővé teszi, úgy az ajánlatkérő biztosíthatja a részekre történő ajánlattétel lehetőségét, ennek elmulasztása azonban csak akkor kérhető rajta számon, ha ezáltal indokolatlanul, az alapelvi elő­írásokat megsértve foszt meg gazdasági szereplőket az ajánlattétel lehetőségétől.Hangsúlyozandó, hogy a kérdés szerinti esetben az ajánlatkérő a részekre történő ajánlattétel lehetőségét alapvetően biztosította, és csupán az egyik közbeszerzési rész vonatkozásában tekintett el a további részekre bontástól. A kérdésben körülírt, az orvosi diagnosztikában alkalmazott képalkotó eszközök nem képeznek ugyan egymással szorosan összefüggő műszaki egységet, de funkcionális kapcsolat kétségkívül összefűzi őket. Ha az ajánlatkérő által megkötni kívánt szerződéshez kapcsolódó további körülmények egyezősége is fennáll, vagyis például a szerződéses kötelezettségek nem térnek el egymástól a két eszköz tekintetében, akkor az ajánlatkérő eljárása nem tűnik jogszerűtlennek. Önmagában az a tény, hogy egy közbeszerzési rész tárgyát többféle áru képezi, még nem feltétlenül[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.
Kapcsolódó címke:

Szerződéskötést megelőző indexálás

Kérdés: Lehet-e indexálni a szerződés megkötését megelőzően? (Így már az első számla magasabb lesz. Nagyon elhúzódott a bírálati szakasz, és szükség lenne rá.)
Részlet a válaszából: […] kérdésekről (2022. június 9.), mely szerint "a szerződés módosítására csak a szerződés időbeli hatályának fennállása alatt (pl. határozott időre kötött szerződés esetében a határozott szerződéses időtartam letelte előtt) kerülhet sor, azaz abban az esetben, ha a szerződés teljesítése során állnak be olyan körülmények, amelyek a szerződés módosítását igénylik." Mindez igen szigorú megközelítést feltételez.Az indexálásra vonatkozó előírás biztosan nem a hatálybalépés előtti időszakra vonatkozik, így ha előtte történik a módosítás, az a hatályban még nem lévő szerződés módosítását jelentené, ha lenne rá lehetőség. Az indexálás ugyanúgy szerződésmódosításnak minősül, függetlenül attól, hogy azt esetleg a hatálybalépés előtt kívánja megvalósítani az ajánlatkérő a Kbt. alábbi tartalmú 141. § (4) bekezdés a) pontja szerint:A (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés – a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat az alábbiak közül bármely esetben:– ha a szerződés minden ajánlattevő számára előre megismerhető módon, egyértelműen rögzíti a szerződés meghatározott tartalmi elemei későbbi változásának (ideértve az opció gyakorlásának) pontos feltételeit és tartalmát. Az ilyen szerződéses feltételek azonban nem rendelkezhetnek olyan módosításokról, amelyek megváltoztatnák a szerződés általános jellegét (...)".Ahhoz, hogy módosítani lehessen a szerződést, szükség lenne arra, hogy az érvényesen létrejöjjön, továbbá az indexálás korábban megkezdődjön, ami a szerződés[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Kiegészítő árindoklás-kérés lehetősége

Kérdés: Az ajánlattevő az árindoklás-kérésre benyújtott válaszában nem igazolta az ajánlatkérő által megjelölt valamennyi költséget (például: nem tüntette fel a bérköltségeket, nem adta meg a szakember óradíját). Ebben az esetben az ajánlatkérőnek van lehetősége arra, hogy kiegészítő árindokolás-kérés keretében ugyanezen tételek, költségek igazolására hívja fel az ajánlattevőt, vagy ez is már kvázi kétszeres hiánypótlásnak minősülne?
Részlet a válaszából: […] is, amikor nem teljeskörűen adja meg az ajánlattevő az indokolását, azaz csak részlegesen közli például az egyes kért költségelemeket. Ennek a rendelkezésnek pontosan az a célja, hogy ne többszöri kérésre adja meg nehézkesen az ajánlattevő az igényelt adatokat, hanem teljeskörűen tájékoztassa az ajánlatkérőt a kért adatokról.A Kbt. 72. § (3) bekezdése alapján az ajánlatkérő az indokolás elfogadhatóságának megítéléséhez – ha az elfogadhatóság kétséges – további kiegészítő indokolást kérhet az ajánlattevőtől, a többi ajánlattevő egy­idejű értesítése mellett. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó minden tényt, adatot, kalkulációt az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy megfelelő mérlegelés eredményeként az ajánlatkérő döntést hozhasson az ajánlati ár megalapozottságáról. Az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani az ajánlatot, ha a közölt információk[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

Kategóriák külön-külön versenyeztetése élelmiszer-alapanyag beszerzésénél

Kérdés: Élelmiszer-alapanyag beszerzésénél egy vagy több kategóriát érdemes jelölni, amikor meghirdetjük? Esetleg részekre kellene inkább bontani a beszerzést?
Részlet a válaszából: […] objektív jellemzői (különösen az adott részben megkötendő szerződések legnagyobb értéke vagy a teljesítés helye) alapján. Ebben az esetben az eljárást megindító vagy – előzetes tájékoztatóval meghirdetett eljárás esetén – meghirdető felhívásban fel kell tüntetnie az egyes kategóriákat és ezek jellemzőit. Az ajánlatkérőnek minden kategória tekintetében külön kell meghatároznia az alkalmassági feltételeket. A 61. § (4)-(6) bekezdése nem alkalmazandó.Valójában a kategória arra alkalmas, hogy eltérő alkalmasságot írjon elő az ajánlatkérő, de ebben a termékcsoportban ennek talán kevesebb jelentősége van. A DBR esetében nincs lehetőség részekre bontani a DBR-t, ugyanakkor az EKR-ben elvileg megvan rá a lehetőség. Valójában többrészes DBR esetében nem átjárhatók a részek, így kevésbé van értelme az elő­minősítésnek, hiszen egymástól elszeparált csoportokba hívja az ajánlatkérő az ajánlattevőket. A Kbt. 106. § (2) és (7) bekezdései ugyan utalnak a részekre, de valójában ezek alkalmazása szükségtelen.Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt,[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

Korábbi sikertelen nyílt eljárást követő hirdetmény nélküli eljárás indítása II.

Kérdés: Kifogásolhatom-e, hogy hirdetmény nélküli eljárást folytatott le az ajánlatkérő egy sikertelen nyílt eljárást követően? (Álláspontunk szerint, a piaci versenyre tekintettel nem lett volna szükség arra, hogy az egy darab ajánlattevőt meghívja, mi például szívesen indultunk volna a második eljárásban.)
Részlet a válaszából: […] alapján érvénytelen, és ajánlatuk – adott esetben hiánypótlást követően – megfelelt az előírt formai követelményeknek.Ugyanakkor valódi bírálatot kell végezni, nem elegendő érvénytelenné nyilvánítani egy magas értékű ajánlatot fedezet hiányában, amire külön felhívja a figyelmet a Kbt. 70. § (1) bekezdése, az alábbiak szerint:Az ajánlatkérő az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül köteles elbírálni. Az ajánlatkérő a 69. §-tól eltérően az ajánlatok bírálata és értékelése nélkül meghozhatja az eljárás eredménytelenségéről szóló döntést, ha az adott eljárásban végleges árajánlatok mindegyike meghaladja a – 75. § (4) bekezdésének megfelelően igazolt – rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét, vagy az ajánlatok bírálatának hiányában is megállapítható, hogy egyéb okból az eljárás eredménytelenné nyilvánításának van helye. Ha az ajánlatkérő nem végzi el az ajánlatok bírálatát, az eredménytelen eljárásra tekintettel az ajánlatkérő nem élhet a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indításának lehetőségével a 98. § (2) bekezdés a) pontja szerint.Az Európai Unió Bíróságának C-376/21. számú döntése részben kitér erre a jogkérdésre.Eszerint: "(...) a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26-i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 32. cikke (2) bekezdésének a) pontját az említett irányelv 18. cikke (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az ajánlatkérő szerv a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében jogosult egyetlen gazdasági szereplőhöz fordulni, ha ez[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Műszaki ellenőrre vonatkozó szakmai alkalmassági követelmény jogszerűsége

Kérdés: Jogszerű-e az ajánlatkérő részéről olyan szakmai alkalmassági követelmény előírása, amely szerint a műszaki ellenőrnek európai uniós társfinanszírozásból megvalósult beruházáshoz kapcsolódó referenciával kell rendelkeznie?
Részlet a válaszából: […] amíg az ajánlatkérő által előírt alkalmassági feltételek a Kbt. alapelveivel még összhangban állnak. A verseny tisztaságát és az esélyegyenlőséget sértő követelmények tehát nem támaszthatók, mert ez az ajánlatkérő önkényes, a közbeszerzési alapelvekbe ütköző eljárását jelentené. Általános zsinórmérték továbbá, hogy az alkalmassági követelményeket legfeljebb a szerződés teljesítéséhez szükséges feltételek mértékéig lehet elő­írni, és önmagában az, hogy az előírt alkalmassági feltételek lehetővé teszik a versenyt, még nem feltétlenül teszi jogszerűvé a felhívást. Az ítélkezési gyakorlat támasztotta elvárás, hogy az alkalmassági követelményeket nem úgy kell meghatározni, hogy akár több ajánlattevő is tudjon ajánlatot tenni, hanem úgy, hogy a szerződés teljesítésére képes valamennyi ajánlattevő számára biztosítva legyen az ajánlattétel lehetősége, attól egyetlen ténylegesen alkalmas piaci szereplő se legyen elzárva. Ez a követelmény egyébként a közbeszerzési alapelvekből is egyenesen levezethető.Egy konkrét alkalmassági követelmény jogszerűségét tehát leginkább annak fényében lehet megítélni, hogy a törvény által az arányosság követelményén keresztül megkövetelt alapelvek maradéktalanul érvényesülnek-e, természetesen az eset összes körülményeit is tekintetbe véve. Visszakanyarodva most már a kérdés szerinti esethez, azt kell megvizsgálni, hogy vajon az ajánlatkérő által megkövetelt referencia, nevezetesen hogy a műszaki ellenőr rendelkezzék európai uniós társfinanszírozásból megvalósult beruházáshoz kapcsolódó tapasztalattal, teljesíti-e a fentiekben taglalt követelményeket, indokolt előírásként értékelhető-e.Kiindulásképpen rögzítendő, hogy a bíróságok több esetben is rámutattak arra, hogy az alkalmassági követelmény arányosságának vizsgálatánál figyelemmel kell lenni az adott közbeszerzés speciális körülményeire. A kérdésben szereplő közbeszerzési eljárás (egyik) speciális körülményének a leírtak alapján az tűnik, hogy európai uniós társfinanszírozásból valósul meg, és az ajánlatkérő valószínűleg ezért tart igényt a szóban referenciára a műszaki vezető részéről is. Eldöntendő jogkérdés, hogy vajon ennek a finanszírozási jellegnek lehet-e jelentősége a műszaki ellenőrt érintően megfogalmazott alkalmassági követelmények szempontjából. A feladatköröket kellene részletesen megvizsgálni, de az ítélkezési[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Tényleges tulajdonosi nyilatkozat megfelelősége

Kérdés: Az ajánlatkérő nem érti, hogy miért soroltunk fel a hiánypótlás III. pontjában több tulajdonost, mint amennyi a cégkivonatban szerepel. Ebben az esetben nyújtsunk be egy nyilatkozatot, ahol kifejtjük a tulajdonosi viszonyokat, hivatkozva a Kbt. megfelelő pontjára?
Részlet a válaszából: […] közvetett (jogi) személyeket is.A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely (...) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul:– olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy– a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll – kb) és kc) alpontok.Mivel a fenti előírások[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Ár nélküli vagy nulla értékű ajánlat kezelése

Kérdés: Ha az ajánlattevő nem ad meg árat, vagy nulla árat ad meg, nem kerül-e előnybe? Hiszen az az ajánlattevő valamennyi beadott ajánlatban szereplő árat lát, de az ő ára vélhetően csak az ajánlatból derül ki.
Részlet a válaszából: […] befolyásolni a közbeszerzési szerződés megfelelő teljesítését.Az ajánlatkérőnek ebben az esetben is ellenőriznie kell a megadott információkat, és csak abban az esetben érvénytelenítheti az ajánlatot, ha a közölt bizonyítékok nem indokolják kielégítően az ajánlatban feltüntetett ár vagy költségek alacsony szintjét.A hivatkozott döntés szerint: "2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 5. pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés nem képezi jogi alapját annak, hogy valamely ajánlattevőnek egy közbeszerzési eljárás keretében benyújtott ajánlatát kizárólag azzal az indokkal utasítsák el, hogy az ajánlatban szereplő ár nulla euró."Mivel értékelési szempont nem lehet üzleti titok tárgya, így a lenullázott ár lesz a vizsgálat tárgya, akár ezt akarta megadni a versenytárs, akár nem. Az értékelés azonban szükséges az ajánlatkérő részéről. A kérdésből nem állapítható meg, de vagy direkt írt nulla értéket az ajánlattevő, vagy nem nulla értéket kívánt ajánlani.[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

In-house szerződések nyilvánossága

Kérdés: Az in-house szerződés nem közbeszerzési szerződés. Miért kell mégis rögzíteni azt?
Részlet a válaszából: […] § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérő szervezet olyan jogi személlyel kötött szerződésére, amely felett az ajánlatkérő a saját szervezeti egységei felettihez hasonló kontrollt gyakorol, döntő befolyással rendelkezik annak stratégiai céljai meghatározásában és működésével kapcsolatos jelentős döntéseinek meghozatalában, valamint amelyben közvetlen magántőke-részesedés nincsen, és amely éves nettó árbevételének több mint 80%-a a kontrollt gyakorló ajánlatkérővel vagy az ajánlatkérő által e pont szerint kontrollált más jogi személlyel kötött vagy kötendő szerződések teljesítéséből származik.Második eset: a 9. § (1) bekezdés i) pontja alapján a közbeszerzési törvényt nem kell alkalmazni az 5. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérő szervezet olyan jogi személlyel kötött szerződésére, amely felett az ajánlatkérő más ajánlatkérőkkel közösen a saját szervezeti egységei felettihez hasonló kontrollt gyakorol, az ajánlatkérők közösen döntő befolyással rendelkeznek annak stratégiai céljai meghatározásában és működésével kapcsolatos jelentős döntéseinek meghozatalában, valamint amelyben közvetlen magántőke-részesedés nincsen, és amely éves nettó árbevételének több mint 80%-a a kontrollt gyakorló ajánlatkérővel (ajánlatkérőkkel) vagy az ajánlatkérő által e pont szerint kontrollált más jogi személlyel kötött vagy kötendő szerződések teljesítéséből származik.Harmadik eset: a 9. § (1) bekezdés j) pontja alapján a közbeszerzési törvényt nem kell alkalmazni az 5. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérő szervezet másik ajánlatkérővel vagy ajánlatkérőkkel kötött szerződésére, amelynek célja közfeladatok teljesítésére, közszolgáltatások nyújtására vagy közös közérdekű célok megvalósítására irányuló együttműködés kialakítása az ajánlatkérők között, ahol az ajánlatkérők együttműködéssel érintett tevékenységből származó éves nettó árbevételének kevesebb mint 20%-a származik a nyílt piacról.Ahhoz, hogy a versenytársak számára az információ elérhető legyen, valójában[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.
1
2
3
4
6