Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során

Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
Részlet a válaszából: […] szabályozza az összeférhetetlenség kereteit. A 25. § (1) bekezdése a megelőzés és feltárás szükségességét, a (2) bekezdés az eljárásba bevontak nyilatkozati kötelezettségét, a (3) bekezdés az ajánlatkérő vizsgálati kötelezettségét írja elő. A definíciót valójában a Kbt. 25. § (4) bekezdésében körvonalazza a jogalkotó, mely szerint összeférhetetlenség minden olyan helyzetet magában foglal, ahol valamely olyan objektív körülmény áll fenn, amely befolyásolja az adott személy vagy szervezet függetlenségébe és pártatlanságába vetett bizalmat."25. § (4) bekezdés: Összeférhetetlenség áll fenn akkor, ha az ajánlatkérő részéről az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont vagy az eljárás eredményét befolyásolni képes személy – ideértve a közbeszerzési szolgáltatót, valamint az általa foglalkoztatottakat is – közvetve vagy közvetlenül olyan pénzügyi, gazdasági vagy egyéb személyes érdekeltséggel rendelkezik, amely úgy tekinthető, hogy befolyásolja funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlását."Az alapprobléma az, hogy a tervező valójában eljárásba bevont személynek minősül-e. Mivel ennek kereteit az ajánlatkérő alakítja ki, hiszen bevonhatja az eljárás előkészítésébe, úgy ebben az esetben a Kbt. 25. § alábbi (5) bekezdése alapján egyértelmű az összeférhetetlenség, amennyiben az érintett tervező alvállalkozóként megjelenik az eljárás során valamely ajánlatban."25. § (5) Vélelmezni kell, hogy fennáll a (4) bekezdés szerinti összeférhetetlenség, ha a (4) bekezdés szerinti személya) a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként részt vesz vagy az alkalmasság igazolásában részt vesz;b) a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként részt vevő gazdasági szereplő vagy annak tagja, vezető tisztségviselője, felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy alkalmazottja; vagy..."A tervező kapcsán a Kbt. 25. § (7) bekezdés nyújt további segítséget, hiszen egyértelműen az ajánlatkérő vizsgálati kötelezettségét terjeszti ki, és kötelezi megfelelő intézkedések megtételére."25. § (7) A közbeszerzési eljárás előkészítésében vagy lefolytatásában az ajánlatkérő részéről nem vehet részt olyan személy, akinek a részvétele összeférhetetlenséget eredményezne. Összeférhetetlenség fennállása esetén az ajánlatkérő köteles megvizsgálni, hogy az összeférhetetlenség az adott közbeszerzési eljárás tekintetében hogyan érintette a verseny tisztasága és az egyenlő bánásmód elveinek érvényesülését, és köteles mindazon intézkedéseket megtenni, amelyek szükségesek az összeférhetetlenség megszüntetéséhez és az eljárás jogszerűségének helyreállításához. A 62. § (1) bekezdés m) pontja akkor alkalmazható, ha az egyenlő bánásmód és a verseny tisztaságának sérelme más módon nem orvosolható."Az eljárás előkészítése során még nem feltétlenül nyilvánvaló, hogy egy, az ajánlatkérő nevében eljáró személy az ajánlattevők vagy akár az alvállalkozók vonatkozásában összeférhetetlennek fog-e minősülni a későbbiekben.Az összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozó Kbt. 25. § (4) bekezdés jelenlegi tartalmához tartozó miniszteri indokolásában a jogalkotó úgy értelmezte, mely[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Értékhatárok egyes ajánlatkérők esetében

Kérdés: Ha egy önkormányzat vagy a NEAK kiír egy közbeszerzési eljárást árubeszerzésre, akkor melyiknél milyen uniós értékhatárt kell figyelembe venni? Ha egy adott évben köt velem szerződést, de a teljesítés a következő évre is átnyúlik, akkor ezt hogyan számolja el az ajánlatkérő az értékhatárnál?
Részlet a válaszából: […] esetében:a) az előző naptári év során kötött azonos tárgyú szerződés vagy szerződések szerinti tényleges ellenszolgáltatás, módosítva a következő naptári év alatt várható mennyiségi és értékbeli változással, vagyb) az első teljesítést követő, a következő tizenkét hónap alatti vagy a tizenkét hónapnál hosszabb időre kötött szerződés vagy szerződések időtartama alatti becsült ellenszolgáltatás."A Kbt. alanyi hatályára a Kbt. 5. § (1) bekezdése vonatkozik a kérdés vonatkozásában az alábbiak szerint: "E törvény alapján közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezettek: ...cb) a költségvetési szerv...cd) a helyi önkormányzat..."A fenti szabály alapján az önkormányzat Kbt. 5. § (1) bekezdés cd) pont alapján tartozik a Kbt. hatálya alá, míg a Nyilvántartott ajánlatkérők listája alapján (ahová egyébként minden önkormányzat is be kell, hogy jelentkezzen a fenti jogalappal), a NEAK saját magát a Kbt. 5. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja alapján tartja Kbt.-kötelesnek. A nyilvántartás az alábbi linken érhető el:https://ekr.gov.hu/portal/ajanlatkero/ajanlatkero-nyilvantartasA 2023-ban irányadó értékhatárokat a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2023. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárokról rögzíti többek között az Európai Bizottság vonatkozó rendelete és az irányelvi szabályok alapján, mivel a Kbt. 15. § (2) bekezdése szerint az uniós értékhatárokat időszakonként az Európai Bizottság állapítja meg és teszi közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában.A Kbt. értékhatárai a klasszikus ajánlatkérők fenti körére vonatkozóan az alábbiak:"1.1. Klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárok1.1.1. Árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetén:– a minisztériumok,[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.
Kapcsolódó címkék:    

Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása

Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
Részlet a válaszából: […] részletkérdést, mely az Európai Bíróság döntései alapján irányadó. Hiába nem utal tehát különösen a 19. § (3) bekezdése az azonos vagy hasonló szolgáltatásokra, valójában ebben az esetben az azonos közvetlen cél, a hasonlóság, a műszaki és gazdasági funkcionális egység szempontjait kell figyelembe venni. Mivel egy projektről van szó, így az azonos célra irányultság biztosan fennáll, így a kérdés csak az, hogy az egyes szakmacsoportokon belül van-e lehetőség azok megbontására. Erre utalnak a Kbt. fentiekben hivatkozott (1) bekezdés általános és a (3) bekezdés részletszabályai:"Kbt. 19. § (1) Tilos a becsült érték meghatározásának módszerét e törvény megkerülése céljával megválasztani.(3) Ha egy építési beruházás vagy ugyanazon közvetlen cél megvalósítására irányuló szolgáltatásmegrendelés, illetve azonos vagy hasonló felhasználásra szánt áruk beszerzése részekre bontva, több szerződés útján valósul meg, a közbeszerzés becsült értékének meghatározásához az összes rész értékét figyelembe kell venni. Szolgáltatás megrendelése esetében az ugyanazon közvetlen célra irányultság vizsgálatakor az egyes szolgáltatások műszaki és gazdasági funkcionális egységét kell alapul venni."A fentiek értelmében a nemzeti rezsimben lefolytatott közbeszerzési szabályok irányadóak a megbízási szerződések megkötése során, ugyanakkor mi magunk is érezzük, hogy nem reális ezeket a szakembereket egy közbeszerzési eljárásba irányítani, hiszen nem valószínű, hogy képesek ajánlatot tenni, vagy akár a szerződések fenn is állhatnak, tehát munkavégzés zajlik. Ez azonban nem lehet indoka annak, hogy ne folytasson le az ajánlatkérő közbeszerzési eljárást. Akár keretmegállapodást is lehet kötni egy közvetítővel, aki minden szakembert biztosít, tehát nem feltétlenül szükséges egyenként közbeszerezni az érintetteket.[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Alvállalkozók kifizetése

Kérdés: Építési beruházáshoz kapcsolódó tervezési és mérnöki szolgáltatás megrendelése esetén is van lehetőség az alvállalkozó "közvetett" kifizetésére?
Részlet a válaszából: […] vonatkozóan állapít meg a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésétől eltérő szabályokat egy építési beruházás ellenértékének kifizetésére, amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe. Az eltérő szabályok alapján az építési beruházás ellenértékének kifizetése két lépcsőben történik, amelynek során elsőként az alvállalkozókat megillető rész kerül kifizetésre az ajánlattevőn keresztül, majd ezt követően az ajánlatkérő az ajánlattevőt megillető részt fizeti meg. A Kbt. és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet tehát egyértelműen kimondja, hogy kizárólag építési beruházás közbeszerzési tárgy esetén van lehetőség (ami egyben kötelezettséget jelent) az alvállalkozói kifizetések ellenőrzésére, és az ajánlattevők kifizetésének az alvállalkozók kifizetéséhez kötésére. Ugyanakkor szükséges felhívni a figyelmet az építési beruházás fogalmára, amely egyes esetekben a tervezési feladatokra is kiterjed.A Kbt. 8. § (3) bekezdése alapján építési beruházásnak minősül az alábbi valamely munka megrendelése (és átvétele) az ajánlatkérő részéről:a) a Kbt. 1. mellékletében felsorolt tevékenységek egyikéhez kapcsolódó munka kivitelezése, vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt;b) építmény kivitelezése,[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Referencialevél helyettesíthetősége

Kérdés: Építési beruházás megvalósítására indított uniós nyílt eljárásban veszünk részt. Az ajánlatkérő felszólított minket a referencialevelek benyújtására. A referencialevelek begyűjtését megkezdtük, de az ajánlatkérő által a referencialevelek benyújtására vonatkozó határidőig nem érkezett meg mindegyik igazolás. Van arra lehetőségünk, hogy a saját nyilatkozatunkkal helyettesítsük a referencialevelet, ha egyidejűleg becsatoljuk a referencialevél megküldését kérő e-mailt?
Részlet a válaszából: […] Kormányrendelet 24. § (1) bekezdése alapján a másik fél által adott igazolás egyrészt akkor mellőzhető, amennyiben az ajánlattevő szerepel a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében, amelyet Magyarországon a Közbeszerzési Hatóság, illetve gazdasági vagy szakmai kamara vezethet, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetében az adott tagállam szabályai az irányadóak. A minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés csak akkor elfogadható a másik fél által adott igazolás helyett, ha az ajánlatkérő nem határozta meg szigorúbban az alkalmassági követelményt az adott közbeszerzési eljárásban, mint a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szerepléshez szükséges. Erre való utalást a közbeszerzési eljárást megindító felhívásnak kötelezően tartalmaznia kell [Kormányrendelet 30. § (4) bekezdés], melyet jellemzően a hirdetmények tartalmaznak is. Ebben a vonatkozásban tehát a minősített ajánlattevői rendszernek nincs jelentősége.Építési beruházás esetében a másik fél által adott igazolás egy további esetben is mellőzhető; ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozói kivitelezői névjegyzékében szereplő dokumentumok bizonyítják, hogy az ajánlattevő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott korábbi teljesítésre vonatkozó alkalmassági követelményeknek [Kormányrendelet 24. § (2) bekezdés]. Összességében nincs arra jogi lehetőség, hogy a hiányzó referenciaigazolásokat az ajánlattevő saját nyilatkozatával helyettesítse építési beruházás esetében, még abban az esetben sem, ha igazolni tudja a referenciaigazolás kiállítására vonatkozó kérelem kiküldését.A szerződést kötő másik fél az igazolást a kérés beérkezését[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Indikatív ajánlat bekérésre a DBR második részében

Kérdés: Intézményünk árubeszerzésre (laboratóriumi vegyszerek) nyert európai uniós támogatást. Tekintettel a beszerzendő áruk széles körére és időbeli elhúzódására, DBR-eljárásban kívánjuk beszerezni azokat. Jelenleg a DBR felállításának fázisában van az eljárás. Majd a második – ajánlattételi – rész indítása előtt a konkrét beszerzési igények tekintetében szükséges újabb indikatív árajánlatok bekérése? A támogatási kérelem benyújtása során ez megtörtént, azonban aggregált módon, tehát ezekből az indikatív ajánlatokból nehéz a konkrét ajánlatokra vonatkozóan megállapítani a becsült értéket, és ennek következtében az ajánlatkérő a Kbt. 72. § feltételei szerinti ellenőrzés végrehajtásakor nehézségekbe ütközik.
Részlet a válaszából: […] meghatározása céljából külön vizsgálatot végezni és annak eredményét dokumentálni. A vizsgálat során az ajánlatkérő objektív alapú módszereket alkalmazhat. Ilyen módszerek különösena) a beszerzés tárgyára vonatkozó indikatív ajánlatok bekérése,b) a beszerzés tárgyára vonatkozó, arra szakosodott szervezetek által végzett piackutatás,c) igazságügyi szakértő igénybevétele,d) szakmai kamarák által ajánlott díjszabások,e) szakmai kamarák által előállított és karbantartott, megvalósítási értéken alapuló, részletes építési adatbázis, ...g) az ajánlatkérő korábbi, hasonló tárgyra irányuló szerződéseinek elemzése."Ha azonban például korábbi eljárás nem előzi meg, saját tapasztalat, nyilvános adat nem áll rendelkezésre, és különösen amennyiben uniós forrást költ az ajánlatkérő, valóban nem marad más lehetőség, mint indikatív árajánlatokat kérni a becsült érték alátámasztására.Az eljárás második része egyébként nem terhelt becsültérték-megalapozással, hanem jellemzően az ellen­őrző szervezetek kérnek indikatív ajánlatokat a későbbi ár alátámasztására. Tehát amennyiben[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.
Kapcsolódó címkék:    

In-house szerződés módosítása

Kérdés: Egy in-house módon megkötött építési szerződésre vonatkozik-e a Kbt. 141. §-a, és/vagy az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet?
Részlet a válaszából: […] ajánlatkérővel vagy az ajánlatkérő által e pont szerint kontrollált más jogi személlyel kötött vagy kötendő szerződések teljesítéséből származik;i) az 5. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérő szervezet olyan jogi személlyel kötött szerződésére, amely felett az ajánlatkérő más ajánlatkérőkkel közösen a saját szervezeti egységei felettihez hasonló kontrollt gyakorol, az ajánlatkérők közösen döntő befolyással rendelkeznek annak stratégiai céljai meghatározásában és működésével kapcsolatos jelentős döntéseinek meghozatalában, valamint amelyben közvetlen magántőke-részesedés nincsen, és amely éves nettó árbevételének több mint 80%-a a kontrollt gyakorló ajánlatkérővel (ajánlatkérőkkel) vagy az ajánlatkérő által e pont szerint kontrollált más jogi személlyel kötött vagy kötendő szerződések teljesítéséből származik;j) az 5. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérő szervezet másik ajánlatkérővel vagy ajánlatkérőkkel kötött szerződésére, amelynek célja közfeladatok teljesítésére, közszolgáltatások nyújtására vagy közös közérdekű célok megvalósítására irányuló együttműködés kialakítása az ajánlatkérők között, ahol az ajánlatkérők együttműködéssel érintett tevékenységből származó éves nettó árbevételének kevesebb mint 20%-a származik a nyílt piacról..."A Kbt. kivételi köre egyértelműen kiemeli a fenti szerződéseket a törvény hatálya alól, ami azt jeleni, hogy a szerződésmódosítási szabályok ezekre a szerződésekre nem vonatkoznak, gondolunk itt például a Kbt. 141. § de minimis (2) bekezdésére, vagy a (4) bekezdés korlátaira a szerződés módosításának mértékével kapcsolatban. Ha azonban a felek a módosítás körében érintik a kivételi kör értelmezését, például beemelik a szerződésbe az i) és j) pontok esetében az új magántulajdonost, vagy a kontrollt éves riportolási kötelezettséggel helyettesítik mindenféle visszajelzés nélkül, úgy az in-house szerződés módosítása nyomán valójában az in-house jogalap fog "eltűnni". Ezért a teljes körű válasz érdekében szükséges finomítani a Kbt. kivételi köre vonatkozásában a nemleges választ, és felhívni a figyelmet arra, hogy csak abban a formában fogadható el a szerződésmódosítás, amennyiben az in-house feltételrendszer nem változik, és a jogalapok tartalmát a módosítás nem érinti.A kérdés második fele, a 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet az építési beruházások megvalósítására kötött[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.

Aránytalanul alacsony ár nemzeti eljárásrendben

Kérdés: Építési beruházásra vonatkozó nemzeti, nyílt eljáráson indultunk, ahol a második legjobb árat adtuk. Szerintünk a nyertes ajánlattevő ára nagyon alacsony, de az ajánlatkérő nem vizsgálta az árat, és a céget hirdette ki nyertesnek. Tudunk előzetes vitarendezést indítani az ajánlatkérő döntése ellen?
Részlet a válaszából: […] jogszabály tehát az ajánlatkérő döntési kompetenciájába helyezi az indokoláskérést. Így jelen esetben – indokoláskérési kötelezettség hiányában – az ajánlatkérő nem követett el jogsértést, amikor az indokoláskérést mellőzte.Ennek megfelelően nem tudnak előzetes vitarendezési kérelmet benyújtani a tekintetben, hogy az ajánlatkérő nemzeti eljárásrendben nem alkalmazta a kirívóan alacsony ár indokolására, illetve a kapcsolódó érvénytelenségi okra vonatkozó szabályokat.Más megítélés alá esik, ha az ajánlatkérő a rezsióradíj mértékét értékelési szempontként jelölte meg a közbeszerzési eljárásban. Amennyiben az ajánlatkérő értékelési szempontként jelölte meg a rezsióradíjat, akkor az ajánlatkérő köteles megvizsgálni, hogy a megajánlott rezsióradíj mértéke megfelel az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékének, és a vizsgálat eredményétől függően alkalmaznia kell az aránytalanul alacsony ár indokolására vonatkozó szabályokat. Ennek vélelmezett elmaradása és/vagy helytelen alkalmazása esetén viszont már lehetséges előzetes vitarendezési kérelem benyújtása, mivel az ajánlatkérő vizsgálati kötelezettségét jogszabály írja elő [az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

FAKSZ bevonása a DBR második részébe

Kérdés: Mikor/milyen esetben kell a DBR 2. (ajánlattételi) szakaszában felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót bevonni?
Részlet a válaszából: […] § (3) bekezdés a) vagy b) pontja szerint került lefolytatásra az alábbiak szerint."Kbt. 27. § (3) A közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok elkészítése, valamint az ajánlatok értékelése során és az eljárás más szakaszában az ajánlatkérő nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyeknek és szervezeteknek együttesen rendelkezniük kell a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi szakértelemmel. Az ajánlatkérő köteles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót bevonnia) árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén az uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzési eljárásba,b) építési beruházás esetén a hétszázmillió forintot elérő értékű közbeszerzési eljárásba, vagyc) a részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzési eljárásba, kivéve a keretmegállapodás alapján történő, az a)-b) pontban meghatározott értéket el nem érő beszerzés megvalósításába,d) keretmegállapodás alapján történő,[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.
Kapcsolódó címkék:    

Bírálóbizottsági tagok tiszteletdíjának egybeszámítása

Kérdés: Az ajánlatkérő tervpályázati eljárást kíván lefolytatni, melyhez a bírálóbizottsági tagként nemzetközileg is elismert műszaki és a beszerzés tárgya szerinti szakembereket kíván megbízni. A munkaviszonyban történő alkalmazást nem támogatja az ajánlatkérő, azonban a megbízási szerződés keretében történő díjazásuk összege előreláthatólag meghaladja a nettó 15 millió forintot. Ebben az esetben arra van-e lehetőség, hogy a tagok díjazását külön-külön szakmacsoportonként számolja az ajánlatkérő (pl. külön az építész, a tervpályázat tárgyát képező szakmai, jogi, pénzügyi szakértelem mellett)? Ugyanis a projekt nagyságára tekintettel több azonos végzettségű tag lesz (pl. 4 fő építész, 3 fő múzeumszakmai). Amennyiben nem lehetséges, úgy a munkaviszonyban történő foglalkoztatáson kívül milyen jogszerű megoldás alkalmazható ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] tervező, szolgáltató a teljesítés során nem bízható meg, aki az eljárásba bevonásra kerül, tehát mivel a tervezési szolgáltatást nyújtónak függetlennek kell lennie az eljárásba bevont személyektől, így a tervezéssel történő egybeszámításra sincs szükség. A gyenge pontja ennek az érvelésnek az, hogy önmagában az nem elegendő érv, hogy ha ugyanaz a személy nem bízható meg az előkészítésben történő részvételben végzett tervezési szolgáltatással (tekintsük a bírálóbizottság tagja tevékenységét ennek az egyszerűség kedvéért) és a valós nyertes tervezési szolgáltatással. Ez az egyetlen olyan érv, mely alkalmazható lehet ebben az esetben. Valójában amikor például művészeket bíz meg az ajánlatkérő egy művészeti projektben, vagy egy egyetem neves professzorokat kér fel előadás megtartására, hasonló dilemmával szembesül, melyet jellemzően rugalmasabb megoldásokkal menedzselnek az ajánlatkérők. Esetünkben az alábbi, Kbt. 111. §-a szerinti lehetőség egy érv a bírálóbizottsági tagok tevékenységének leválasztása mellett, majd a leválasztott tevékenységi kör 111. §-ba sorolása, amennyiben még mindig eléri a 15 millió forintot."111. § r) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti épületre vonatkozó építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás, belsőépítészeti tervezési szolgáltatás, településtervezési vagy tájrendezési tervezési szolgáltatás megrendelésére – az ezekhez kapcsolódó szakági és az épület rendeltetésszerű használatához szükséges tervezési tevékenységekre kizárólag akkor, ha annak megrendelésére építészeti, belsőépítészeti, településtervezési vagy tájrendezési tervezéssel együttesen, ugyanazon tervezett építési beruházás tekintetében[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.
1
2
3
6