Szerződésmódosítási okok


A szerződések módosításának korlátozása vonatkozik-e a közbeszerzés szempontjából irreleváns, kisebb jelentőségű szerződésmódosításokra is?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2004. június 28-án (5. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 134

[…] irányulna. Lényegében a fentieket erősítik meg a törvényi indokolásban foglaltak is. Az indokolás a szerződések módosítása kapcsán rávilágít arra is, hogy a Kbt. a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésnek a Kbt. 303. §-ában foglalt rendelkezések megsértésével történő módosításához szankciót fűz, amelynek az az oka, hogy a szerződések utólagos módosítása révén ne lehessen kijátszani a közbeszerzési törvény versenyeztetési szabályait (ez egyébként a Kbt. alapelveivel is összhangban áll). Amennyiben tehát a felek a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetőleg az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét anélkül módosítják, hogy teljesülne a 303. §-ban meghatározott feltételrendszer (előre nem látható ok következtében beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekének sérelmével jár), akkor e jogsértés miatt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál jogorvoslati eljárás kezdeményezhető. A törvény szerint az ajánlatkérő tájékoztatót (hirdetményt) köteles közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben a szerződés módosításáról [307. § (1) bekezdés]. A közbeszerzési eljárásban részt vevők érdekvédelme szempontjából lényeges rendelkezése a Kbt.-nek, hogy a fenti esetben eljárásindítási joggal ruházza fel mindazokat a személyeket és szervezeteket, akik és amelyek jogos érdekét sérti a törvénybe ütköző módon történő szerződésmódosítás vagy teljesítés, továbbá azokat a szervezeteket, illetve személyeket is, amelyek/akik a Kbt. 332. § (1) bekezdése alapján a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból történő eljárását kezdeményezhetik. Az érintettek a Közbeszerzési Értesítőben közzétett hirdetményből értesülhetnek az állítólagos jogsértésről, illetve az ellenőrző szervek pedig […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.