Ajánlatok tartalma


Milyen tartalommal kell az ajánlatot elkészíteni? Van-e hivatalos ajánlati iratminta? Tudnak-e esetleg általánosan elfogadható összeállítási útmutatót adni egy ajánlat összeállítására, vagy ezt a felhívás és dokumentáció szerint tegyék az ajánlattevők? Esetleg vannak-e általánosítható elvek?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2004. július 12-én (6. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 150

[…] felhívás feltételeire, a szerződés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra. Az ajánlattevőnek a kizáró okokkal kapcsolatban a 63. § (1)-(4) bekezdése szerint kell eljárnia – amely eljárás nyilatkozatok megtételéből, valamint igazolások csatolásából áll. Az ajánlattevő továbbá köteles igazolni a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát, és az erre vonatkozó igazolásokat az ajánlatban kell megadnia. A Kbt. kizárja, hogy az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban közös ajánlatot tehessen más ajánlattevővel, illetőleg hogy abban más ajánlattevő – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozójaként részt vehessen. Az ajánlatban – amennyiben azt az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta – meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül, illetőleg az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat. Abban az esetben, ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta, az ajánlattevő által a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságára vonatkozó igazolásokat is az ajánlatban kell megadni. Külön rendelkezést tartalmaz a Kbt. az építési beruházásokkal kapcsolatos ajánlatok tekintetében. E szerint az építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében az ajánlattevő az ajánlatában köteles nyilatkozni arról is, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette-e a munkavállalók védelmére […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.