Több eljárásra bontás megítélése


A Közbeszerzési Levelek 202. kérdésére adott válasznak megfelelően a becsült érték meghatározásánál valóban egybe kell számítani a több évre áthúzódó építési beruházási értéket, de a Kbt. 40. § (3) bekezdése szerint lehetséges a több eljárásra bontás azzal a megkötéssel, hogy a teljes beruházást közbeszerzés útján kell megvalósítani. A több eljárásra bontás jogszerű-e, illetve helytálló-e ez a megállapítás?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2004. szeptember 20-án (11. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 256

[…] közösségi értékhatárt el nem érő értékű – beszerzési tárgy együttes értéke miatt a közösségi értékhatárokat elérő beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, nem minősül a törvény megkerülésének, ha az egybeszámított értékű beszerzési tárgyakat több, az említett közbeszerzésekre vonatkozó szabályok szerinti (Kbt. IV. fejezete) közbeszerzési eljárásban szerzik be. A fenti szabály véleményünk szerint azt jelenti, hogy – a kérdésben szereplő megállapítással azonosan – a teljes beruházást közbeszerzés útján kell megvalósítani, amelyben az egyes közbeszerzési eljárásokra – amennyiben az egybeszámítás folytán azok értéke eléri a közösségi értékhatárokat – a közösségi értékhatárokat elérő […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.