Alvállalkozóval szemben fennálló kizáró ok kihatása az ajánlattevőre


Ki kell-e zárni az ajánlattevőt az adott közbeszerzési eljárásból, ha az ajánlattevő 10 százalék alatti alvállalkozójával szemben felszámolási eljárást kezdeményeztek?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2004. október 4-én (12. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 284

[…] alvállalkozóval szemben áll fenn, az ajánlattevő nem zárható ki – véleményünk szerint – az eljárásból. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy van azonban olyan eset, amikor az alvállalkozó oldalán felmerült ok miatt az ajánlattevőt a Kbt. szerint ki kell zárni a közbeszerzési eljárásból. A Kbt. 62. § (1) bekezdésének a)-b) pontjai úgy rendelkeznek, hogy az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója három évnél nem régebben súlyos, jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségszegést vagy szakmai etikai szabályokba ütköző cselekedetet követett el, vagy korábbi – három évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.