Alvállalkozó bevonásának kizárhatósága


Megtiltható-e a dokumentációban, illetve ajánlati felhívásban, hogy az ajánlattevő alvállalkozót vonhasson be a teljesítésbe?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2004. november 2-án (14. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 319

[…] minimumkövetelményeknek, illetőleg közbeszerzési műszaki előírásnak kell megfelelniük, és azokat milyen egyéb követelmények szerint kell elkészíteni.); több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot. Az ajánlatkérő az ajánlattételt nem kötheti gazdasági társaság, illetőleg meghatározott jogi személy alapításához, a közös ajánlatot tevő nyertesektől azonban ezt megkövetelheti, ha az a szerződés teljesítése érdekében indokolt. Erre az ajánlati felhívásban fel kell hívni az ajánlattevők figyelmét; az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban ellenszolgáltatása teljesítésének feltételeit megadni, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozni; ha a közbeszerzést az Európai Unióból származó forrásból is támogatják, az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban az érintett projektre (programra) vonatkozó adatokat feltüntetni; az ajánlati felhívásban meg kell adni az eredményhirdetés időpontját és a szerződéskötés tervezett időpontját; az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az ajánlattevő alkalmazza az értékelemzés módszerét; az ajánlatkérő – a megfelelő ajánlattétel elősegítése érdekében is – dokumentációt köteles készíteni, amely egyebek mellett tartalmazza a részletes szerződési feltételeket vagy a szerződéstervezetet. Az ajánlati felhívásban az ajánlatkérő köteles megadni a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, határidejét, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit is. Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy a dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A Kbt. 71. §-ának (1) bekezdése alapján az ajánlatban – ha ezt az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta – meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül, illetőleg az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat. A fentiek szerinti megjelölés és igénybevétel nem érinti az ajánlattevő teljesítésért való felelősségét. Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vehet igénybe olyan alvállalkozót, aki, illetőleg amely a Kbt. 60. §-a, illetőleg a 61. §-a szerint a kizáró okok hatálya alá esik. A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében a kizáró okokkal kapcsolatban a Kbt. 63. § (1)-(4) bekezdése szerint (igazolások, nyilatkozatok) akkor kell eljárni, ha az ajánlattevőnek – a fentiekben ismertetettek szerint […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.