Rendeltetésazonosság, felhasználás-összefüggés megállapítása a gyakorlatban


Hogyan kell megállapítani, hogy a Kbt. 40. §-ának (2) bekezdése szerinti árubeszerzések vagy építési beruházások vagy szolgáltatások rendeltetése a c) pont szerint azonos vagy hasonló-e, illetőleg felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg-e?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2004. november 29-én (16. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 382

[…] azt állítani, hogy az több beszerzés, és egyiknek az értéke sem éri el az értékhatárt (pl. az önkormányzat területén levő utak felújítását indokolatlan lenne földrajzilag tagolni a becsült érték kiszámítása során). Az egy szerződés kötésének ismérvén túl a törvény két további feltételhez köti a közbeszerzési tárgyak értékének egybeszámítását. Ez egyfelől akkor kötelező, ha a közbeszerzési tárgyak rendeltetése azonos vagy hasonló, illetőleg felhasználásuk egymással összefügg. A törvény indokolása szerint ez az előírás segíti, hogy a beszerzések értékének egybeszámítása ne váljon parttalanná, és alacsony értékű tételeket ne kelljen kellő indok nélkül közbeszerzési eljárás alá vonni. A másik feltétel pedig, hogy egy költségvetési évben, illetve 12 hónap alatt esedékes beszerzések értékének egybeszámítását kell figyelembe venni. E három ismertetett feltételnek kell együttesen fennállnia ahhoz, hogy a különböző közbeszerzési tárgyak értékét egybe kelljen […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.