Új alvállalkozó bevonása a szerződés teljesítésébe


Mit tehetünk akkor, ha a szerződés teljesítése a közbeszerzési eljárásba bevont alvállalkozóval nem teljesíthető?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. január 10-én (18. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 429

[…] lényeges körülmény miatt a szerződés vagy annak egy része nem lenne teljesíthető a megjelölt alvállalkozóval, akkor az ajánlatkérőként szerződő fél más megjelölt szervezet (személy) közreműködéséhez is hozzájárulhat, feltéve, hogy az megfelel a közbeszerzési eljárásban az alvállalkozókra meghatározott követelményeknek. Az ismertetettek a gyakorlatban egyrészt azt jelentik, hogy abban az esetben, ha az ajánlatkérő a felhívásban nem írta elő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók megjelölését, akkor lehetősége van az ajánlattevőnek arra, hogy szükség szerint más alvállalkozót vonjon be a teljesítésbe, mint akivel (amellyel) az ajánlattételt megelőzően megállapodott. Másrészt, ha az ajánlatkérő kikötötte az előzőek szerinti mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vonatkozásában a megjelölési kötelezettséget, akkor fő szabályként az ajánlatban megjelölt alvállalkozó működhet csak közre a szerződés teljesítésében. Ettől eltérést pedig csak akkor enged meg a törvény, ha a szerződéskötést követően – […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.