Eljárás közös ajánlattétel esetén


Milyen feladatai vannak az ajánlattevőknek a Kbt. 52. §-ában foglalt több ajánlattevő közös ajánlattételekor egy nemzeti rezsimű nyílt eljárás esetén? Közös ajánlattétel esetén mind a négy közösen ajánlatot tevő úgy jár el, mintha külön-külön lenne ajánlattevő? Egy pályázatot küldenek, vagy négyet?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. február 7-én (20. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 472

[…] ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozójaként sem vehet részt.] Az előzőekben elmondottak szerint tehát közös ajánlattétel esetén is be kell szerezni a dokumentációt -amennyiben az a kiírás szerint feltétele az eljárásban való részvételnek -, de figyelemmel arra, hogy a Kbt. erre vonatkozó külön rendelkezést nem tartalmaz, véleményünk szerint közös ajánlattétel esetén nem kell valamennyi ajánlattevőnek megvásárolnia a dokumentációt, elegendő, ha azt az "ajánlattevői közösség" egyik tagja vásárolja csak meg. [A Kbt. 54. § (2) bekezdése szerint az ajánlati felhívásban az ajánlatkérő köteles megadni a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, határidejét, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit is. Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy a dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele.] A Kbt. 60. §-a rendelkezik a kizáró okokról. Lényeges, hogy közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevőnek mentesnek kell lennie ezen okok alól, és valamennyi ajánlattevőnek a Kbt. által meghatározott módon igazolnia is kell a kizáró okok hiányát. Hasonlóan kell eljárni a Kbt. 61. §-ával kapcsolatban – ahol az ajánlatkérő által meghatározott kizáró okokat -, illetve 65. §-ával kapcsolatban is – ahol az alkalmasság feltételeinek előírását részletezi a törvényalkotó. Közös ajánlattétel esetén is megfelelően alkalmazni kell a Kbt. 70. §-át, amely szerint az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra. Közös ajánlattétel esetén erről valamennyi ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hiszen a Kbt. a közös ajánlattételre nem tartalmaz az általánostól eltérő rendelkezéseket. Az ajánlatban – ha ezt az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta -, közös ajánlattétel esetén is meg kell jelölni – a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevő harmadik személlyel […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.