Üzemeltető mint pályázó a közbeszerzési eljárásban


Állami támogatás felhasználásával megvalósuló Önkormányzati beruházásnál a kivitelezést elvégezheti-e közvetlen megbízás alapján az egyébként üzemeltetéssel is megbízott önálló gazdálkodású önkormányzati intézmény, vagy közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, ami kizárja az üzemeltetőt a pályázati lehetőségből?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. március 7-én (22. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 520

[…] nem járhat el, illetőleg az eljárásba nem vonható be – a közbeszerzés tárgyával kapcsolatos gazdasági tevékenységet végző gazdálkodó szervezet, illetőleg – olyan személy vagy szervezet, aki/amely az érdekelt gazdálkodó szervezettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll; – az érdekelt gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja; – aki az érdekelt gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik; vagy – az előbbiekben felsorolt személy hozzátartozója. Az önkormányzati intézmény esetében felvetődhet, hogy üzemeltetőként az intézményt vagy munkatársait bevonják például az előkészítésbe, amelynek során az adott intézmény ajánlattevőként úgy jelenhet meg, hogy az eljárásba nem vonhatja be az összeférhetetlen tagot. Ez kis körültekintéssel kiküszöbölhető, tehát az önkormányzati intézmény Kbt. szerint feltételezett öszszeférhetetlensége nem áll fenn, csak esetlegesen az ott dolgozó munkavállalókkal kapcsolatban állhat fenn […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.