Több alvállalkozó megnevezése egy ajánlattevő mellett


Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás esetében megteheti-e a részvételre jelentkező, hogy több olyan 10 százalék feletti alvállalkozót is megnevez, akiknek a tevékenységi köre nagyrészt lefedi egymást, habár tisztában van vele, hogy az ajánlatadási szakaszban csak az egyik alvállalkozóval fogja az ajánlatát összeállítani?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. július 11-én (30. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 707

[…] százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat. A megjelölés és igénybevétel – a (2) bekezdés értelmében - azonban nem érinti a részvételre jelentkező teljesítésért való felelősségét. A 105. § (3) bekezdése előírja, hogy a részvételre jelentkező a szerződés teljesítéséhez nem vehet igénybe olyan alvállalkozót, aki, illetőleg amely a 60. §, illetőleg a 61. § szerint a kizáró okok hatálya alá esik. A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében a kizáró okokkal kapcsolatban a 63. § (1)-(4) bekezdése szerint akkor kell eljárni, ha a jelentkezőnek az (1) bekezdés b) pontja szerint meg kell jelölnie az ilyen alvállalkozókat. Egyébként, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében a részvételre jelentkező köteles nyilatkozni részvételi jelentkezésében, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Ha pedig az ajánlatkérő a részvételi felhívásban előírta, a részvételre jelentkező által a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók szerződésteljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságára vonatkozó igazolásokat is a részvételi jelentkezésben kell megadni [Kbt. 105. §-ának (4) bekezdése]. A 114. § (1) bekezdésének c)-e) pontja alapján a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha – a részvételre jelentkező, illetőleg alvállalkozója nem felel meg a közbeszerzési törvényben szabályozott összeférhetetlenségi követelményeknek [Kbt. 10. §-ának (3) és (5) bekezdése]; – a részvételre jelentkezőt, illetőleg alvállalkozóját az eljárásból kizárták; – a részvételre jelentkező, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója nem felel meg a szerződés teljesítéséhez […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.