Eljárás rendeletmódosítás után


A Magyar Közlöny idei 7. számában jelent meg a Kormány 10/2005. (I. 19.) Korm. rendelete a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerzőszervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet módosításáról. A módosítás 4. §-a kiegészíti az eredeti rendelet 7. §-át azzal, hogy "Az 1. § (1) és (2) bekezdése szerinti szervezet a kiemelt termékek közbeszerzését a Kbt. szabályaival összhangban saját hatáskörben is megvalósíthatja, ha..." "d) a keretszerződésben meghatározott és az egyéb (például azonos szolgáltatási) feltételek tekintetében is mindenben megfelelő kiemelt terméket a keretszerződés szerinti árnál alacsonyabb áron tud beszerezni". Mivel a rendelet I. számú mellékletében, az országosan kiemelt termékek jegyzékében szereplő termékek közül helyben több termékre – például irodai papíráruk stb. – kaptunk pályázat meghirdetése nélkül jelentősen olcsóbb ajánlatot, felmerült ezen cikkekre vonatkozóan a módosított rendelet 7. §-ának d) pontja szerint helyi pályáztatás lebonyolítása. Kérem ezért állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a hivatkozott kormányrendelet szellemében milyen feltételek fennállása esetén valósítható meg az országosan kiemelt termékekre vonatkozó helyi beszerzés?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. szeptember 12-én (33. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 780

[…] akkor eleget tettek az idézett jogszabályi feltételnek, azaz saját hatáskörben lefolytathatják a közbeszerzési eljárást. A későbbi viták, vizsgálatok elkerülése érdekében javasolt, hogy a vonatkozó keretszerződés aktuális állapotát (időpont, árak) és a piackutatásuk (tájékozódó árajánlat) dokumentumait a saját közbeszerzési eljárás […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.