Jogi személy ellen alkalmazott büntetőjogi intézkedés hatása a közbeszerzéses eljárásaira


Egy korábbi jogszabályváltozás folytán ma már lehetőség van arra, hogy a büntetőbíróság jogi személyt is felelősségre vonhasson. Ez a felelősségre vonás érinti-e az adott jogi személy közbeszerzési eljárásokban való részvételét, és ha igen, mennyiben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. október 3-án (34. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 788

[…] tevékenység vagy egyes tevékenységek gyakorlására egyaránt. Az 5. § (2) bekezdése értelmében az eltiltás ideje alatt a jogi személy – nem végezhet nyilvános felhívás alapján betétgyűjtést, – nem vehet részt közbeszerzési eljárásban, – nem köthető vele koncessziós szerződés – ez a szankció áttételesen érintheti a közbeszerzési eljárásokban való részvételt is, – nem minősíthető közhasznú szervezetté – ez a szankció áttételesen szintén érintheti a közbeszerzési eljárásokban való részvételt is, – nem részesülhet központi vagy helyi önkormányzati költségvetés, elkülönített állami pénzalapok, külföldi állam, az Európai Közösségek vagy más nemzetközi szervezet által céljelleggel nyújtott támogatásban – ez a szankció áttételesen szintén érintheti a közbeszerzési eljárásokban való részvételt is, továbbá – nem folytathat egyéb olyan tevékenységet, amelynek gyakorlásától a bíróság eltiltotta – ez a szankció áttételesen szintén érintheti a közbeszerzési eljárásokban való részvételt is. A (3) bekezdés részletezi a szankciók eredményekénti jogkövetkezményeket a következők szerint: a tevékenység korlátozása esetén az ítélet jogerőre emelkedése napján a bíróság rendelkezésétől […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.